Az EMNP szerint Frunda próbálja megtéveszteni a választókat

Az EMNP szerint Frunda próbálja megtéveszteni a választókat

EMNP logoAz Erdélyi Magyar Néppárt közleményben válaszolt vasárnap Frunda György szenátor választási törvényértelmezésére, aki szerint a - három szenátori és hat képviselői győzelemmel elért - alternatív parlamenti küszöb csak akkor alkalmazható a választásokon, ha egy nemzeti kisebbség egyetlen szervezete sem szerzi meg a voksok öt százalékát.

“Ha tehát átlépjük az öt százalékot, ők (azaz az EMNP) már nem juthatnak be az alternatív küszöbbel. Ha senki sem szerez öt százalékot, akkor az illető kisebbség egyetlen szervezete élhet az alternatív küszöb adta lehetőséggel, mégpedig az, amelyik a legtöbb voksot gyűjtötte. Nem jut be mindenki (…) mert az én olvasatomban az alternatív küszöb pont három szenátort és hat képviselőt jelent” – mondta a román hírügynökségeknek nyilatkozva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szenátora.

Az EMNP szerint a civilben jogász Frunda György szenátor törvényértelmezése eredeti, mint a román demokrácia. A párt az MTI-hez eljuttatott közleményében a választási törvény szövegét helyezi szembe Frunda György értelmezésével. Az EMNP idézi a 47. cikkely 2. bekezdés C. pontjának fordítását, miszerint a választási küszöb úgy is átléphető, ha egy politikai párt, politikai vagy választási szövetség, illetve kisebbségi szervezet jelöltjei a rájuk leadott érvényes szavazatszám alapján egyidejűleg hat egyéni képviselőházi és három egyéni szenátori választókerületben az első helyen végeznek, még akkor is, ha amúgy nem teljesültek az a.) és b.) pontokban megfogalmazott feltételek”. Azaz a választási szereplő nem érte el az országos 5 százalékot – teszi hozzá magyarázatképpen az EMNP közleménye. A Szilágyi Zsolt kampányfőnök aláírásával jegyzett írás szerint Frunda György jogász-szenátor, a romániai törvényhozás örökös tagja”, a választók megtévesztése céljából képes feláldozni szakmai hitelességét.

“Csak remélhetjük, hogy Frunda György eddig a Szenátus törvényalkotói munkájában nem így teljesített. Mert azt nemcsak erkölcsi és szakmai hitele szenvedi meg, hanem a választópolgárok is” – zárul az Erdélyi Magyar Néppárt közleménye.