Az elnökség és az ország önbizalma

Az elnökség és az ország önbizalma

EUMartonyi János külügyminiszter szerint a magyar EU-elnökség legfontosabb eredménye, hogy megerősödött az ország önbizalma. Valamint az, hogy kifelé is bebizonyították, hogy képesek megoldani ezt az uniós feladatot, ami nagymértékben növeli Magyarország érdekérvényesítő képességét. 

Eu2011

A tárcavezető a Külügyek Tanácsa, az Általános Ügyek Tanácsa és az Európai Tanács jövő heti, brüsszeli ülései előtt tartott pénteki háttérbeszélgetésen azt mondta, természetesen a hibákról is beszélni kell és a tanulságokat le kell vonni, de úgy látja, megfelelően állították össze a félév programját, és mivel azt “döntően az uniós agenda diktálta, nem voltak nagy választási lehetőségek”. A külügyminiszter a jövő heti ülések egyik legfontosabb témájának a gazdasági kérdéseket nevezte. Azt mondta, az a fontos, hogy milyen üzenetet közvetítenek a piacoknak és a közvéleménynek.

Az európai szemeszterrel kapcsolatban úgy fogalmazott, minden tagállam értékelésből és ajánlásokból álló, országspecifikus véleményeket kap. Magyarország öt ajánlást kap, amivel a középmezőnybe tartozik. Ebből a külügyminiszter szerint két-három intézkedést egyébként is megvalósítottak volna. A gazdasági kormányzást erősítő hatos jogszabálycsomag kérdése még nyitott, de “a tétet lassan-lassan mindenki megérti” – vélekedett. Úgy látta, fontos, hogy a “közösségi módszer” bizonyítson, mert ha ez nem működik jól, néhány tagállam esetleg azt a következtetést vonhatja le, hogy érdemesebb kormányközi eszközöket választani.

A külügyminiszter elmondta, korábban aggodalmat okozott, hogy a migrációval kapcsolatos feszültségek határozhatják meg az Európai Tanács ülésének hangulatát, de jelenleg úgy tűnik, egyetértés uralkodik a tagállamok között abban, hogy a külső határokat meg kell erősíteni, a szolidaritásnak alapvető elvnek kell maradnia, és a schengeni rendszert meg kell őrizni, mert ez az EU egyik legjelentősebb vívmánya. Ez utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott, értékelni kell a működését és végre kell hajtani a szükséges javításokat. És ennek nem lehet köze ahhoz, hogy az övezetet kiterjesszék-e Romániára és Bulgáriára.

Ami eddig történt a horvát csatlakozási tárgyalások ügyében, az “rendkívüli eredmény” – hangozatta. Úgy véli, eleinte rosszak voltak a kilátások, de az elmúlt néhány hónapban felgyorsult a munka. Az elnökség is minden lehetséges eszközt igénybe vett ezért a célért – mondta. Megjegyezte, a jövő héten előzetes eszmecserét folytatnak a következő elnökségi trió, Lengyelország, Dánia és Ciprus programjáról is.