"Az anyaország sokat köszönhet a diaszpóra magyarságának"

"Az anyaország sokat köszönhet a diaszpóra magyarságának"

Petőfi és Kossuth örökségét az idegenbe sodródott magyarok tartották meg. Ezt hangsúlyozta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Melbourne-ben helyi idő szerint vasárnap délután, a helyi magyarság március 15-i megemlékezésen, kiemelve, az anyaország sokat köszönhet a diaszpóra magyarságának.

A magyar szabadság 170 esztendővel ezelőtt Budapest utcáiról indult útjára és sugárzott szét, a legtöbb időt mégis emigrációban töltötte – fogalmazott a helyettes államtitkár a Miniszterelnökség közleménye szerint. Ma, mikor fejet hajtunk 1848 dicső nagyjai előtt, akiktől a magyar szabadság lángját kaptuk, meg kell emlékeznünk azokról a névtelen hősökről is, akiknek köszönhetően ez a láng ma is lobog – hangzott el beszédében. 

Mikor hazánk elnyomó hatalmak játékszerévé vált, mindig volt egy menedék,  ahol tárgyakban, szavakban és szívekben őrizték a haza emlékét, ahol hittek benne, hogy Magyarország jövőjét magyarok írják magyarul. Köszönjük az ausztráliai magyaroknak, hogy ma van mit ünnepelnünk – jelentette ki Szilágyi Péter. 

A közlemény szerint az államtitkár kiemelte, 1848. március 15-e olyan kitüntetett pillanata történelmünknek, amikor felismertük, hogy az egyéni érdek, a kicsinyes viták és egymásra mutogatás fölött van valami magasztosabb, valami sokkal nagyobb kincs. Hozzátette, ez a szellemiség vezette az ausztráliai magyarságot arra, hogy saját szükségleteiket háttérbe szorítva, együttes erővel felépítse a diaszpórában élő magyarság legnagyobb közösségi házát, majd kiemelte, ez vezette a magyar Országgyűlés képviselőit is 2010-ben, mikor kimondták, külhoni nemzettársainknak is jár a magyar állampolgárság.

A helyettes államtitkár azt is mondta, hogy az anyaország sokat köszönhet a diaszpórában élő magyarságnak, hisz miközben segítséget nyújt a hazától távol élő honfitársaknak, lelki tartásukból maga is meríteni tud, s jelezte, ez a felismerés vezette a magyar kormányt arra, hogy rendszerszintűvé tegye és bővítse a diaszpórában élő magyarok támogatását. Kiemelte, a Kőrösi Csoma Sándor és Mikes Kelemen-programon, valamint a diaszpórában működő szervezeteknek és hétvégi magyar iskoláknak nyújtott támogatásokon túl az idei évtől a Kőrösi-program keretében biztosítják egyházi személyek kiutazását is a közösségekhez és mintegy ezer diaszpórában élő fiatal számára nyújtanak lehetőséget anyaországi táborokban való részvételre.

A közlemény arra is kitér, hogy a melbourne-i megemlékezést megelőzően a helyettes államtitkár látogatást tett a brisbane-i és Gold Coast-i magyar közösségeknél, valamint találkozott Bruce Norman Atkinsonnal, Victoria Állam Parlamentjének elnökével, akivel megbeszélést folytatott a helyi magyar nemzeti kisebbség aktuális helyzetéről. A hivatalos program zárásaként Szilágyi Péter Sydney-ben – ahol az idei évtől Magyarország újra konzuli irodával van jelen – találkozik a helyi magyar szervezetek vezetőivel és előadást tart a Magyar kormány diaszpórapolitikájáról.