A Külügyminisztérium óvatosságra kéri a Bangkokba készülőket

A Külügyminisztérium óvatosságra kéri a Bangkokba készülőket

BangkokThaiföldön a kormányellenes erők január 13-i kezdettel előre meg nem határozott időtartamú tüntetéssorozatot jelentettek be a fővárosban, ezért a Külügyminisztérium konzuli szolgálata fokozott elővigyázatosságra és a politikai színezetű tömegmegmozdulások elkerülésére kéri a Bangkokba készülő magyarokat.

A konzuli szolgálat hétfői figyelmeztetésében kiemelték, a továbbra is békésnek hirdetett megmozdulások célja, hogy a thaiföldi főváros főbb csomópontjainak lezárásával a tüntetők Bangkok életét megbénítsák, és ezáltal kikényszerítsék az ügyvezető kormány távozását. A meghirdetett demonstrációk a város forgalmában előreláthatóan komoly fennakadásokat okoznak majd, és nehezebb lehet a kijutás a repülőterekre is. A meghirdetett lezárások fokozottan érintik a turisták által látogatott városrészeket és az üzleti negyedeket. A konzuli szolgálat ezért felhívta a Thaiföldön tartózkodó, illetve odautazni szándékozó magyar állampolgárok figyelmét, hogy tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot, és feltétlenül kerüljék el a politikai színezetű tömegmegmozdulásokat. Amennyiben akaratlanul egy politikai demonstráció közelébe kerülnek, a lehető leggyorsabban hagyják el a helyszínt – tanácsolták. A konzuli szolgálat javasolta minden az országba látogató vagy már ott tartózkodó magyarnak, hogy konzuli védelemért regisztráljon a Külügyminisztérium honlapján (https://ap.mfa.gov.hu/adatlap_konzuli_vedelemhez/).  A nagykövetség 24 órában elérhető, vészhelyzetben hívható ügyeleti száma, külföldi hívószámról +66-81-875-4610, thaiföldi hívószámról 081-875-4610.