Kis lépés az euróövezetnek, nagy lépés az észteknek

Kis lépés az euróövezetnek, nagy lépés az észteknek

Észtországban január 1-én bevezették az eurót. Az Észt Központ Bank elnöke szerint nem okoz majd gondot az átállás.

eu

Andrus Ansip kormányfő megidézte az első holdra lépő amerikai űrutas „szellemét”, amikor azt mondta, “Kis lépés az euróövezetnek, de nagy lépés Észtországnak” – majd ünnepélyesen kivette az első euró bankjegyet, a pénteken még koronákat rejtő észt bankautomatából.  Észtország Szlovénia és Szlovákia után a harmadik az EU új tagállamai közül, amely már bevezethette a közös pénzt.