Kiderül az igazság a Rózsa Flores-ügyben?

Kiderül az igazság a Rózsa Flores-ügyben?

Flores sírjaA bolíviai hatóságok verziójával szöges ellentétben álló forgatókönyvet vázolt fel a Rózsa Flores-féle ügyről egy meg nem nevezetett forrás az Egyesült Államok bolíviai nagykövetségén, amiből az derül ki, hogy a helyi titkosszolgálat mozgatta a szálakat. 

A Wikileaks cégen keresztül kiszivárogtatott titkos amerikai diplomáciai sürgönyök egyikéből, amelyet az El País című spanyol újság nyomán a bolíviai El Diario ismertetett a hétvégén, kiderül, hogy az amerikai nagykövetség informátora jól ismeri a szövevényes ügyet és a nyomozást.

Az ő elmondása szerint valójában nem a Santa Cruz-i ellenzék, hanem Jorge Santiesteban ezredes, a rendőrség hírszerzésének vezetője és helyettese, Walter Andrade százados bérelte fel Rózsa Flores Eduardót. A céljuk az volt, hogy csapdát állítsanak a jobboldali ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz tartomány politikai és üzleti vezetőinek, és leszámoljanak velük. Azt nem tudni, hogy Rózsa Flores tudott-e a cselszövésről, vagy elhitte, hogy tényleg szülőföldjét, Santa Cruzt segíti tevékenységével.

Tény, hogy 2009. április 16-án Santiesteban ezredes parancsára rohamozták meg Santa Cruz városban a Las Americas szállodát az Andrade vezette kommandósok, az azóta feloszlatott “válságmegoldó taktikai egység” néven ismert különleges alakulat tagjai. Az akcióban megölték Rózsa Florest, az erdélyi Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert, valamint letartóztatták Tóásó Elődöt és a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot. Bár a bolíviai hatóságok azt állítják, hogy Rózsáék fegyveres ellenállást tanúsítottak, a bizonyítékok arra utalnak, hogy kivégezték őket – írta az El País.

Az amerikai nagykövetség informátora szerint a holttestek mellé utólag helyeztek el fegyvereket a kommandósok, hogy bizonyítsák Rózsáék bűnösségét. Erről állítólag néhány hete felvételek is előkerültek. Az informátor szerint a kommandós akciónak az volt a célja, hogy eltüntessék a kormányhoz vezető nyomokat, és elhelyezzék a hamis bizonyítékokat, köztük a Santa Cruz-i vezetőkre nézve terhelő bizonyítékokat tartalmazó számítógépes memórialemezt, illetve egy hamisított videofelvételt. Tóásó és Tadic annak köszönheti életét, hogy nem tudtak semmiről, és a bolíviai hatóságok tanúként akarták használni őket történetük alátámasztására.

Tóásó előd

Tóásó Előd a börtönben

A bolíviai ellenzék és számos elemző korábban is azt gyanította, hogy kubai-venezuelai vezénylettel a bolíviai állambiztonsági szervek készítettek elő egy csapdát Santa Cruz autonómiát követelő vezetőinek, hogy politikailag leszámoljanak velük. Gyanújukat alátámasztja egy januárban felbukkant videofelvétel, amelyen az ügyészség koronatanúja, Ignacio Villa Vargas, ő bűnözői körökben El Viejo (Az öreg) néven ismert férfi, szolgáltatásáért harmincegyezer-ötszáz dollárt vett át Carlos Núnez del Pradótól, a titkosszolgálat egyik volt vezetőjétől.

Eközben a bolíviai belügyminisztérium és a rendőrség a hősöknek kijáró Bátorság érdeméremmel tüntette ki a két évvel ezelőtti kommandós akció huszonkét résztvevőjét. Sacha Llorenti belügyminiszter és Ciro Farfán országos rendőrfőkapitány szombaton a rendőrségi akadémián adta át a fekete ruhát és maszkot viselő egykori kommandósoknak a kitüntetést, amelyet a hivatalos indoklás szerint “a többnemzetiségű állam védelmében végrehajtott hősies, vakmerő, bátor cselekedeteikkel és hivatali gondosságukkal” érdemeltek ki.