Ismét magyar napok Erdélyben

Ismét magyar napok Erdélyben

Magyar Ünnepség Erdélyben

Amíg tavaly a bukovinai székelyek megyebeli megtelepedésének századik évfordulóját ünnepelték a magyar napokon, addig idén a szervezők szeretnék, ha a romániai Hunyad megyei magyar közösség tagjainak egymásra találása és a szolidaritás megerősödése kerülne a középpontba. A tavaly tizenegy településen lezajlott hét napos rendezvénysorozaton ötezer ember fordult meg. A szervezők célja most az, hogy az idén huszonhárom helységben nyolc nap alatt a résztvevők létszáma meghaladja a hatezer embert. 

Székely népviseletbe öltözött magyar nők

Székely népviseletbe öltözött magyar nők

A huszonegy nagyobb rendezvényt a második alkalommal megszervezendő romániai országos Összetartozunk című szórványkonferencia nyitja meg, majd ifjúsági tábor, néptánc-találkozó és nemzetközi gulyásfőző verseny is várja a közönséget. A tíz napos Hunyad Megyei Magyar Napok kínálatában Bikini koncerttől klasszikus és könnyűzenei, valamint színházi előadáson, gyerekprogramokon át ifjúsági és nyugdíjas programokig szerepel még humorparádé, tudományos szimpózium, fotókiállítás és filmvetítés is. Mindezek mellett tartanak emlékműavatást, vásárt, vallási rendezvényt, kirándulást és vetélkedő is.