Visszavettek a csehek a kampányban

Visszavettek a csehek a kampányban

Nagy tömegrendezvényektől mentes, sokszor alig észrevehető, a választók személyes megszólítására összpontosító, egészében véve szürke és jellegtelen volt az idei képviselőházi választásokat megelőző kampány Csehországban.

A korábbi parlamenti választási kampányokkal összehasonlítva jóval kevesebb plakát volt látható az utcákon, és kevesebb volt a választási hirdetések mennyisége is a médiában. Ebben nyilván szerepe volt annak, hogy a kampányköltségeknek most első ízben 90 millió koronás (1,044 milliárd forint) felső határt szabtak. 

Miután Csehországban nincsenek országos választási pártlisták, az egyes jelöltek saját körzetükben kampányoltak, s a legkülönbözőbb helyi rendezvényeken személyesen próbálták megszólítani választóikat. Nagy szerepet kaptak a közösségi hálózatok és az internetes média. Kampányzáró rendezvényt csak néhány párt tartott.

A kampánynak nem volt kiemelkedő, uralkodó témája – véli egybehangzóan a prágai sajtó. A pártok saját ígéreteiket népszerűsítették, szinte mindenki beszélt a béremelésekről, a nyugdíjemelésekről, az úthálózat javításáról, a korrupció visszaszorításáról, a közbiztonság megerősítéséről és hasonló, általánosnak minősíthető témákról. A nagy nemzetközi témákkal, mint a migráció és a terrorizmus, csak a kimondottan iszlám- és bevándorlásellenes csoportosulások, mint például a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) foglalkoztak. Az Európai Unió, illetve az euró csehországi bevezetése vagy ellenzése sem volt különösebben téma. 

“Észrevehető, hogy az elmúlt négy év kifárasztotta még az ANO mozgalmat is, amely az előző kampányban nagyon aktív volt. Ők sem igen kreatívak. Mindenki valamilyen botrányra várt, de az elmaradt” – vélekedett Pavel Saradín politológus. 

Karel Komárek, a Politikai Marketing Intézet elnöke szerint az idei kampány semmilyen újdonságot nem hozott. “A köztereken most is leginkább az ANO volt látható, a legötletesebb dolgokkal pedig a Kalózpárt állt elő” – jelentette ki. 

Feltűnést keltett a “kalózok” választási autóbusza, amelyre felfestették az elmúlt évek szerintük legnagyobb botrányainak főszereplőit, köztük Andrej Babist vagy Miroslav Kalouseket, a TOP 09 elnökét. A Zöldek napelemekkel meghajtott autóbusszal járták az országot, míg a kommunisták pártjuk logója nyomán Cseresznyésre keresztelték kampányjárművüket. 

Az ANO jelöltjei többnyire ételt és italt is kínáltak rendezvényeiken, olcsón. Kisebb mértékben ezt tették a szociáldemokraták is. A TOP 09 jelöltjei pedig lakásaikban próbálták megszólítani az embereket, ami a sajtó bírálatait váltotta ki. A Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke, Petr Fiala színészek társaságában kampányolt. 

Figyelemre méltó, hogy a kommunista párt most első ízben a kampány során azt is hangoztatta, hogy hajlandó lenne belépni a kormányba, ha felkérést kapna, és ha lehetősége lenne érvényesíteni néhány prioritását. A nagyobb pártok eddig sohasem vettek tudomást a kommunistákról, s elutasították a kormányzati együttműködést velük. Most is többen hangoztatták ezt, de már kevésbé meggyőzően.

A kampány további jellemzője volt, hogy szinte mindenki bírálta az oligarcha Andrej Babist, akinek mozgalma, az ANO a választások nagy esélyese. A pártok többsége azt állította, hogy Babissal nem kíván együttműködni, de a Babis nélküli ANO-val el tudja képzelni az együttműködést. A sajtó viszont úgy véli, hogy Babis nélkül az ANO sem létezhet. Helyi megfigyelők többségi véleménye, hogy az ANO nyeri a választást, és Andrej Babis kap kormányalakítási megbízatást.

Valamiféle széles körű, egységes Babis-ellenes front létrehozása még egy esetleg kedvező választási eredmény esetén sem valószínűsíthető. Ilyen felhívás, kezdeményezés a kampányban sem hangzott el.