Vádat emeltek Nicolas Sarkozy ellen

Vádat emeltek Nicolas Sarkozy ellen

Nicolas SarkozyVádat emelt Nicolas Sarkozy ellen csütörtökön este az a bordeaux-i vizsgálóbíró, aki a volt államfő 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozását vizsgálja.

A volt köztársasági elnök ellen az a gyanú, hogy visszaélt Liliane Bettencourt-nak, Franciaország és Európa leggazdagabb asszonyának, a l’Oréal kozmetikai cégbirodalom örökösnőjének megrendült egészségi állapotával. A vádemelést megelőzően Sarkozyt órákon át szembesítették a 90 éves milliárdos személyzetének több tagjával annak tisztázására, hogy a politikus – ahogy korábban állította – csak egyszer vagy pedig többször is megfordult a Bettencourt-házban. Thierry Herzog, az ex-elnök ügyvédje “inkoherensnek és igazságtalannak” nevezte a vádemelést, amely ellen “azonnali fellebbezést” jelentett be. Sarkozy szabadon távozhatott a bordeaux-i bíróságról.
A Bettencourt-ügyet a milliárdos vagyonkezelő cégének könyvelője robbantotta ki, amikor két évvel ezelőtt beismerte, hogy 2007 elején neki kellett kivennie a bankból azt a 150.000 eurót, amelyet a vagyonkezelő vezetője azután átadott Eric Woerthnek, a Népi Mozgalom Uniója jobbközéppárt és Sarkozy elnökválasztási kampánya egykori pénztárnokának, későbbi pénzügy-, majd munkaügyi miniszternek. A politikus ellen már 2012 februárjában vádat emelt a bordeaux-i ügyészség “illegális párt-, illetve kampányfinanszírozás” címén, amiért az elnök feltehetően szabálytalan módon fogadott el támogatást 2007-es választási kampányához.

A vizsgálóbíró azért szembesítette a volt elnököt a személyzet tagjaival, hogy kiderüljön, Sarkozy követett-e el visszaélést azzal, hogy a milliárdos megrendült egészségi állapotát kihasználva pénzt kért tőle az elnökválasztási kampánya finanszírozásához. A kilencvenes évek óta a pártfinanszírozást szigorúan szabályozzák Franciaországban. Magánszemély egy pártnak évente maximum 7600 eurót, a választások előtt egy jelöltnek pedig 4600 eurót adományozhat.
A volt köztársasági elnököt novemberben 12 órás kihallgatás után még csak úgynevezett “jogi képviselővel rendelkező tanú” státusba helyezte a bíró. Ez a jogállás átmenetet jelent a gyanúsított és az egyszerű tanú státus között. Ez arra utalt, hogy vannak jelek, amelyek szerint Sarkozy törvényt sértett, de nincs elegendő bizonyíték ahhoz, hogy meggyanúsítsák.

Az ügyben azután folytatódott a nyomozás, miután Bettencourt környezetében többen is azt vallották, hogy Sarkozyt többször is látták a házban megfordulni a 2007-es kampány idején. A volt elnök viszont azt állítja, akkoriban csak egyszer tett egy rövid udvariassági látogatást az asszonynál, amikor annak férje, André Bettencourt, elhunyt. Sarkozy még államfőként többször tagadta, hogy törvénytelenül pénzt kapott volna a hat évvel ezelőtti kampány során, és a kiszivárgott jegyzőkönyvek szerint novemberben is ezt mondta a vizsgálóbírónak.