Törökországért imádkozik a katolikus egyházfő

Törökországért imádkozik a katolikus egyházfő

Vatikán kereszttelAz Ankarában elkövetett merénylet áldozatairól és sebesültjeiről emlékezett meg Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.

Ferenc pápa arra kérte a hívőkkel teli Szent Péter teret, hogy vele együtt imádkozzanak a “szeretett” Törökországért. A téren levők egy percig csendben imádkoztak. Az egyházfő úgy fogalmazott, nagy fájdalommal értesült a Törökországban történt “borzalmas öldöklésről”. Hangsúlyozta, hogy a merénylet védtelen embereket vett célba, akik a békéért vonultak az utcára. Ferenc pápa emlékeztetett, hogy október 13-án lesz a katasztrófamegelőzés nemzetközi napja. Hangsúlyozta, hogy a természeti katasztrófák következményeit az emberi gondatlanság súlyosbítja. Az egyházfő kijelentette, hogy csatlakozik azokhoz, akik a globális és lokális környezeti kultúra megerősítésén dolgoznak. Ferenc pápa külön köszöntötte a római Collegium Germanicum et Hungaricum pápai szemináriumnak a Szent Péter téren jelen lévő tagjait.