Szorosabbra fűzi kapcsolatait Szlovénia és Horvátország

Szorosabbra fűzi kapcsolatait Szlovénia és Horvátország

Horvátország és SzlovéniaA két köztársasági elnök

Szlovénia és Horvátország, illetve a szlovén és a horvát nép társadalmi és politikai együttműködésének elmélyítéséről szóló közös nyilatkozatot írt alá csütörtökön Zágrábban Borut Pahor szlovén és Ivo Josipovic horvát köztársasági elnök.

A horvát elnöki hivatal honlapján közzétett nyilatkozatban a két elnök kiemeli: támogatni fogják, hogy a két ország egyeztesse álláspontjait az Európai Unión belül a nyugat-balkáni országok európai integrációját, Horvátország és Szlovénia politikai, gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatainak erősítését.

Borut Pahor csütörtökön kezdte meg kétnapos hivatalos látogatását Zágrábban. A két elnök találkozóján szót ejtett az egykori Ljubljanska banka (LB) nevű pénzintézethez kötődő vitáról is. Pahor és Josipovic a vita mielőbbi megoldására szólította fel Szlovénia, illetve Horvátország kormányát. Janez Jansa akkori szlovén és Zoran Milanovic horvát miniszterelnök márciusban írta alá azt a egyetértési memorandumot, amely értelmében a két ország az évtizedek óta húzódó egymás közötti vitát a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) védnöksége alatt fogja rendezni. Ezt követően Szlovénia ratifikálta a horvát csatlakozási szerződést. Horvátország a tervek szerint július elsején válik az Európai Unió teljes jogú tagjává.