Szlovákia és Magyarország közösen lép fel

Szlovákia és Magyarország közösen lép fel

Magyar-szlovák történelmi kerekasztal beszélgetésSzlovákia és Magyarország közös előterjesztésben kéri az élelmiszerek Európai Unión belüli kettős minőségének megtárgyalását, valamint az ennek visszaszorításához szükséges jogi eszközök kialakítását az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának soron következő, március 6-i ülésén. Ezt közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel hétfőn.

A tájékoztatás szerint Szlovákia és Magyarország az ülésen közös előterjesztést nyújt be, és felszólítja a bizottságot a jogi környezet módosítására. Azt várják az Európai Bizottságtól, hogy vizsgálja meg a kérdést és találjon jogi megoldást arra, hogy a közösség területén egy gyártó ugyanazon termékét, ugyanolyan minőségben vásárolhassák meg a fogyasztók Magyarországon, Szlovákiában, Ausztriában vagy Németországban is.

Kiemelik: a kormány szerint az ügyet európai szinten szükséges rendezni, jelenleg nincs uniós jogi alapja annak, hogy fellépjenek az élelmiszerek minőségi különbségei miatt a nagyvállalatokkal szemben. A magyar kormány üdvözli azt a szlovák kezdeményezést, hogy a visegrádi négyek mihamarabb a legmagasabb szinten egyeztessenek a kérdésben.

Magyarország kormánya továbbra is kiáll a magyar családok érdekei mellett és ösztönzi a jó minőségű magyar termékek, magyar élelmiszerek vásárlását – olvasható a közleményben.