Szétszakadhat Európa?

Szétszakadhat Európa?

Martin SchulzMartin SchulzFennáll annak a kockázata, hogy a gazdasági és szociális megszorító intézkedések szétszakítják Európát. Erre figyelmeztetett Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerda este Brüsszelben, az EU-országok csúcsvezetőivel találkozva.

Az EP-elnökkel való találkozó hagyományos módon az EU-csúcsértekezletek kezdő mozzanata, az állam- és kormányfők csak azután kezdik meg érdemi tanácskozásukat. Schulz a gazdasági növekedésösztönzés kérdéseinek szentelt kötetlen csúcstalálkozó résztvevői előtt hangsúlyozta, Európának most olyan gyakorlati intézkedéseket kell előkészítenie, amelyeket a júniusi uniós csúcstalálkozón már döntéshozatal végett le lehet tenni az asztalra. Felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy a fiatalok nagy arányú munkanélkülisége miatt a kontinens elszalaszthatja a minden korábbinál képzettebb ifjú nemzedékben rejlő potenciál kiaknázásának esélyét. Úgy vélekedett, hogy a jövőben “ambiciózus” uniós költségvetésre van szükség.

A találkozóra érkezve Martin Schulz – aki német szociáldemokrata politikus – újságírókkal beszélgetve elfogadhatatlannak mondta, hogy miközben Németország gyakorlatilag kamatmentesen, sőt esetenként negatív kamatra juthat hitelhez kötvénykibocsátással, addig más államok hat százalékot is fizetnek. Ez az egyensúlyhiány szerinte rombolja az Európai Uniót. Úgy vélekedett ezért, hogy az eurókötvény bevezetésének szorgalmazása, amelyet Angela Merkel német kancellár ellenzett, valójában az unió túlélésének biztosítását célozza.