NATO-hadgyakorlatot tartanak Észtországban

NATO-hadgyakorlatot tartanak Észtországban

Egyhetes NATO-hadgyakorlat kezdődik pénteken Észtországban. Ezt jelentette be a hollandiai Brunssumban található szövetséges parancsnokság.

A “Steadfast Javelin 1” elnevezésű gyakorlat célja, hogy felmérjék, mennyire lenne alkalmas szükség esetén az együttes alkalmazásra az észt haderő parancsnoksága egy rövid riasztási idő alatt létrehozott irányítási-ellenőrzési rendeltetésű NATO-struktúrával.

A NATO-vezetésű művelet az észt hadsereg által évente rendszeresen megrendezett, “Kevadtorm” fedőnevű gyakorlatozáshoz kapcsolódik. A “Kevadtorm 14” keretében konkrétan a második észt lövészdandárnak a NATO-struktúrákkal való együttes alkalmazhatóságát, harckészültségét tesztelik.

A katonai gyakorlat során összesen mintegy 6 ezer katonát mozgatnak. Az észt katonák mellett részt vesz a gyakorlaton egy lett lövészszázad és egy litván felderítő szakasz, egy brit lövészszázad, valamint amerikai légideszantos katonák és dán hadmérnökök. Lengyelország három harci repülőgéppel és egy rakétavédelmi üteggel, Belgium légvédelmisekkel vesz részt a gyakorlaton.