Az alelnök elmondta, a családpolitika az első helyen áll választási programjukban az egyes szakterületek között, mert Szlovákiának katasztrofális demográfiai mutatói vannak, és nagyon rossz a mutató a felvidéki magyarság körében is.
“Kevés, ha az asszimilációt megállítjuk, szükség van arra is, hogy több gyermek szülessen”
– tette hozzá.
A közvetlen támogatások, mint az otthonteremtés, a gyermekgondozási segély növelése mellett a közvetett támogatások növelését is kiemelte az alelnök, így a bölcsőde- és óvodaépítéseket.
A Pozsonyból nyilatkozó Mózes Szabolcs kérdésre kifejtette: családpolitikai programjuk összeállításánál a magyarországi mintákra is építettek.
“Már csak azért is, mert az elmúlt 10-13 évben egy robusztus családpolitikát láthattunk Magyarország részéről”
– fogalmazott.
Mind a gyermekgondozási támogatások növelésénél, mind az otthonteremtés segítésénél inspirációs pontok voltak számukra a magyarországi intézkedések.
Szlovákiában szeptember 30-án tartják az előrehozott választást, amelyen 25 párt, illetve szövetség indul. Mózes Szabolcs szerint a kampányok üzeneteiből azt lehet leszűrni, hogy más pártok számára nem fontos kérdés a családpolitika. A Szövetség véleménye szerint ugyanakkor azért is kell azt prioritásként kezelni, mert a kedvezőtlen népesedési folyamatokra Szlovákiában nem válasz a migráció.
“Az, hogy bevándorlókat fogadunk be, nem tudja megoldani sem közép-, sem hosszabb távon, sőt még esetleg problémát okozna”
– fogalmazott.
A Szövetség alelnöke beszélt arról is, hogy saját választóik fontosnak tartják a családpolitikát, szó esik erről lakossági fórumokon, találkozókon.
“A magyar kormány, illetve Magyarország nagyon komoly segítséget nyújtott az elmúlt években az óvodafejlesztésekhez”
– közölte Mózes Szabolcs, aki a beszélgetést úgy zárta: itt az idő arra, hogy ott legyünk a parlamentben, a szlovák kormányban és kormányzati szintről tudjuk bővíteni ezeket a támogatási formákat.