A cég hétfői bejelentése szerint a csődvédelmi eljárás a vállalatcsoportot összefogó Harland and Wolff Group Holdings központját érinti, a cég négy gyára – a belfasti üzem, ahol az 1912-ben elsüllyedt Titanic is készült -, valamint az angliai és a két skóciai telep folytatja működését.
A cégvezetés tájékoztatása szerint megalapozott az a várakozás, hogy a vállalatcsoport új tulajdonosi irányítás alatt működhet majd tovább.
Az értékesítési eljárást a Rothschild & Co. pénzügyi szolgáltató végzi. A pénzintézet hétfőn közölte, hogy máris számos potenciális befektető jelezte érdeklődését a Harland and Wolff részbeni vagy teljes felvásárlása iránt, és az első pályázati fordulót hamarosan kiírják. A hajógyártó üzemek holdingvállalata júliusban 200 millió font sürgősségi hitelgaranciát kért az akkori parlamenti választások után frissen hivatalba lépett munkáspárti kormánytól, amely azonban megtagadta a kérés teljesítését. A Harland and Wolff öt éven belül másodszor kerül csődgondokság alá, de a 2019-ben lezajlott előző csődeljárás során sikerült megmenteni a céget.
A hajógyár leghíresebb gyártmánya, a Titanic – a legnagyobb mozgó tárgy, amelyet emberi kéz addig alkotott – első útján, 1912. április 15-re virradó éjjel jéghegynek ütközött a kanadai partoktól 640 kilométerre.
A New Yorkba tartó, csaknem 40 kilométeres sebességgel haladó, 52 ezer tonnás Titanic oldalán az ütközés 91 méter hosszú léket ütött, és a hajó néhány óra alatt elsüllyedt. A fedélzeten tartózkodó 2223 ember közül 1517-en vesztették életüket a katasztrófában.