Megkezdődött az eltűnt áldozatok keresése

Megkezdődött az eltűnt áldozatok keresése

Az olasz haditengerészet, tűzoltóság és rendőrség búvárai felváltva merülnek le és úsznak be a hajóroncs belsejébe. A kutatásban hetven ember vesz részt, a munka egészen sötétedésig tart.

A keresés az egy hete egyenesbe állított Costa Concordia jobb oldalán, a most is víz alatt levő szinteken zajlik, ahol a kabinok sorakoznak. A hajótestnek ez a része a balesetben összeroncsolódott és húsz hónapig a tengerben feküdt.

Először robotkamerákat eresztenek a hajóbelsőbe, utána következnek a búvárok. Párban merülnek alá s az “Ariadné fonalának” nevezett kötél segítségével jutnak ki ismét, hiszen máskülönben könnyen elveszíthetik tájékozódásukat.

A keresést két hétig folytatják, s ha addig sem járnak eredménnyel, feladják a további erőfeszítéseket. Mint a búvárok újságíróknak elmondták, nem kizárt ugyanis, hogy a holttesteket az ár már kisodorta a hajóból. A SkyTG24 hírtelevízió információi szerint eddig egy cipőt és egy ruha darabjait találtak csupán.

A Costa Concordián utasként és a személyzet tagjaként utazó 4229 személyből 32-en veszítették életüket. A halottak közül Maria Grazia Trecarichi szicíliai utas és az indiai Russel Rebello pincér holttestét nem sikerült felszínre hozni. Rokonaik Giglio szigetének partjairól követik a keresést.

A toszkán Grossetóban kedden folytatódott Francesco Schettino volt kapitány bírósági tárgyalása. Schettino hétfőn az óceánjáró indonéziai kormányosát tette felelőssé a hajószerencsétlenség bekövetkeztéért.