fotó: pixabay.com

Koronavírus: Szerbiában is oltakozásra buzdítják a fiatalokat

Koronavírus: Szerbiában is oltakozásra buzdítják a fiatalokat

A fiatalok koronavírus elleni oltakozásának felgyorsítására indult kampány Szerbiában, a szakértők szerint ugyanis a 18 és 35 év közöttiek körében a legalacsonyabb az oltási hajlandóság.

Branislav Tiodorovic, a szerb kormány járványkezeléssel megbízott válságstábjának tagja közölte, hogy az említett korosztály kevesebb mint 12 százaléka oltatta be magát a koronavírus ellen, ezt az arányt viszont jelentősen növelni kell, ha maszkok és korlátozások nélkül akarnak élni.

A legtöbben a 65 és 74 éves korosztályból oltatták be magukat, annak a korosztálynak a 65 százaléka már megkapta a vakcinát.

Ana Brnabic kormányfő pénteken közölte, hogy a nagykorúak 44 százaléka kapta meg eddig valamely védőoltás első adagját, mindkét adaggal pedig a 35 százalékukat oltották be. A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában szombatra 391-gyel 709 269-re, Koszovóban 58-cal 106 770-re, Észak-Macedóniában 46-tal 154 992-re, Montenegróban 55-tel 99 153-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 132-vel 202 754-re növekedett. A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában 13-mal 6752-re, Koszovóban kettővel 2244-re, Észak-Macedóniában 15-tel 5280-ra, Montenegróban hárommal 1572-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 12-vel 9074-re emelkedett.

Kapcsolódó cikkek