forrás: pixabay.com

Koronavírus: néhány ágazatban kötelezővé tehetnék az oltást déli szomszédunknál

Koronavírus: néhány ágazatban kötelezővé tehetnék az oltást déli szomszédunknál

Horvátország megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az egészségügyben, a szociális ellátásban és az oktatásban kötelezővé tegyék-e a koronavírus elleni oltást. Erről beszélt Andrej Plenkovic horvát kormányfő újságíróknak kedden.

Kiemelte, az Európai Unióban a lakosság 50 százaléka már megkapta mindkét védőoltást, Horvátországban viszont a jogosultak mindössze 38,4 százaléka kapta meg valamelyik vakcina legalább első dózisát.

“Az a célunk, hogy azt a vakcinamennyiséget, amelyet a horvát állampolgárok számára biztosítottunk – és az több, mint elég – felhasználjuk, főleg azokban az ágazatokban, ahol nagyobb a fizikai kontaktus az emberek között”

– hangsúlyozta.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 557 706-an kaptak védőoltást, közülük 1 305 505-en már a második adagot is. Az elmúlt 24 órában 83 új fertőzöttet azonosítottak, így a járvány kezdete óta meghaladta a 360 ezret az új koronavírussal megfertőződöttek száma. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeiben ketten haltak meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8231-re nőtt. Kórházban 106 beteget ápolnak, közülük kilencen vannak lélegeztetőgépen.

A szomszédos Szlovéniában keddre 84 új fertőzöttet szűrtek ki, ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 257 000-et.

Az elmúlt 24 órában két beteg halt meg, így a halálos áldozatok száma 4750-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 41-en vannak kórházban, tízen közülük intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lelket számláló Szlovéniában eddig 850 392-en kaptak védőoltást, közülük 743 364-en már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 40, illetve 35 százaléka.

Kapcsolódó cikkek