Két terroristát keresnek a belga hatóságok

Két terroristát keresnek a belga hatóságok

Az Iszlám Állam zászlóját és nagy mennyiségű lőszert találtak a rendőrök Brüsszelben a házkutatásnak indult rendőrségi akció során, amelyben négy rendőr könnyebben megsebesült, egy embert lelőttek, két nem azonosított embernek pedig sikerült elmenekülnie, akiket továbbra is nagy erőkkel keresnek a hatóságok. Ezt közölte Brüsszelben Éric Van Der Sypt, a belga szövetségi ügyészség szóvivője szerdán.

A szóvivő elmondta, hogy az egyik elkövetőt a helyszínen agyonlőtték. A holttest mellett egy gépkarabélyt, nagy mennyiségű lőszert, a szalafizmusról szóló könyvet és az Iszlám Állam zászlóját találták meg. Robbanóanyagot nem találtak. Az agyonlőtt férfi Mohammed Belkaid, 1980-as születésű algériai állampolgár, aki illegálisan tartózkodott Belgiumban, s lopás miatt már ismerték a hatóságok.

A keddi rendőrségi akció során két nem azonosított embernek sikerült elmenekülnie, akiket továbbra is nagy erőkkel keres a rendőrség – tájékoztatott a szóvivő. Kedden késő este és szerda hajnalban két embert is kihallgattak, de egyelőre nem világos, hogy volt-e közük a tegnap történtekhez, nem tisztázott, hogy terrorista csoporthoz tartoznának. Éric Van Der Sypt elmondta, hogy a belga rendőrség tavaly december óta a francia hatóságokkal közreműködve dolgozik a terrorista sejtek felkutatásában. A közös egységek idáig több mint száz műveletet hajtottak végre, amelyek során 59 embert állítottak elő és további 23 ellen indítottak eljárást terrorista cselekményekkel összefüggésben.