Katonák védhetik Bécs kiemelt helyeit

Katonák védhetik Bécs kiemelt helyeit

Rendőrök helyett katonák védik majd az osztrák főváros néhány kiválasztott épületét, az intézkedést egy 2015 szeptemberében hozott kormányhatározat értelmében hozták meg. Erről számolt be a Die Presse című osztrák lap.

Az új fajta védelem elsősorban néhány követségre, konzulátusra és katonai épületre vonatkozik. Az őrzési feladatot teljesítő, összesen 77 katona egy tíznapos képzés után kezdhette meg e feladat ellátását. A katonák jogkörét a bécsi rendőrség határozta meg, az épület közelében elküldhetnek arra járókat, azonban nem igazoltathatják őket – számolt be a lap. A őrszolgálatot teljesítőknél gázspray és pisztoly van.

Az osztrák hadsereg tavaly ősz óta a belügyminisztériumi munkát támogató műveleti tevékenységet végezhet annak érdekében, hogy fent tudják tartani az ország biztonságát és a rendet. Eddig a katonák az osztrák határ mentén teljesített szolgálatukkal segítették a rendőrség munkáját. Elsősorban humanitárius segítséget nyújtottak, de a határ felügyeletében is részt vettek. Mostantól egy új területen is együttműködnek a biztonsági szervekkel, így mintegy 280 ezer munkaórával tehermentesítve őket. A támogató műveleti tevékenység járulékos költségeit a védelmi minisztérium állja.