Ilyen büntetést még nem látott a világ

Ilyen büntetést még nem látott a világ

Sajátos büntetést szabott ki - kétévi börtön mellett - egy római bíróság egy kiskorú prostituált szolgáltatásait igénybe vevő ügyfélre: a férfinak a nők méltóságáról szóló könyveket kell vásárolnia a lány számára. Ezt jelentette pénteken az olasz média.

A mintegy 30 mű között, amelyeket erkölcsi kártérítés címén köteles az ügyfél áldozatának megvásárolni, Emily Dickinson versei, regények, valamint Virginia Woolf, Hannah Arendt és Anne Frank írásai szerepelnek.

A Paola di Nicola bírónő által kihirdetett ítéletet egy 2013-ban indított vizsgálat előzte meg, amely során Róma elegáns Parioli negyedében működő, 14 és 15 éves lányokat foglalkoztató prostituált-hálózatot göngyölítettek fel. A tinilányok azért bocsátották áruba a bájaikat, hogy új ruhákat és szupermodern mobiltelefonokat vásároljanak a pénzen – írták a római lapok nyomozókra hivatkozva.

A 2014-ben meghozott első ítéletben a hálózat szervezőjét kilencévi börtönre ítélő bíró úgy jellemezte a kiskorú lányokat, mint “olyan gyermekeket, akik a könnyű pénzkereset reményében visszafogottság nélkül hagyták magukat megrontani”.

A legutóbbi – egy 15 éves lány és 35 éves ügyfele ügyében meghozott – ítélet indoklását pénteken nem tették közzé. “A döntés azonban sejteti, hogy a bírónő olyan kártérítést tartott fontosnak, amely megérteti a lánnyal, hogy a valódi kár, amelyet elszenvedett, az a női méltóságának a megsértése volt” – írta a Corriere della Sera.

A napilap megkérdezte Adriana Cavarerót, a Nonostante Platone (Platón ellenére) című könyv szerzőjét, akinek a műve szintén szerepel a bírónő által előírt “kötelező irodalomban”, hogy mi a véleménye az ítéletről.

“Jobb lett volna, ha az ügyféllel olvastatják el ezeket a könyveket” – mondta Cavarero asszony, aki filozófiát tanít a veronai egyetemen.

“A serdülőkorú lány nincs gondolkodásra képes korban, amit tettek vele, sokkal súlyosabb dolog: egy felnőtt tudatosan szexet vásárolt egy kiskorútól” – tette hozzá a feminista nézeteiről ismert filozófus.