Így lehetne megmenteni Görögországot

Így lehetne megmenteni Görögországot

Európa örvénybenA Görögországot támogató nemzetközi hitelprogramhoz kapcsolódó reformokra szánt idő meghosszabbítását javasolja az Európai Parlament elnöke. Ha nem oldják meg a krízist, egész Európát magával ránthatja.

Martin Schulz a Tagesspiegel című német lapban vasárnap megjelent interjúban hangsúlyozta, rendkívül veszélyes lenne, ha az Athén és a nemzetközi hitelezők között nagy nehézségek árán létrejött megegyezést felrúgná a görög fél. “A megállapodást be kell tartani, a politika azonban dinamikus folyamat” – fejtette ki az EP elnöke. A végrehajtás részleteiről a június 17-ére kitűzött választások után lehet beszélni. A segítségnyújtás folytatásának alapfeltétele, hogy a görög vezetés elkötelezi magát a megállapodás mellett – tette hozzá. Schulz kiemelte, az uniós intézmények vezetői közül ő az egyetlen, aki az utóbbi hónapokban többször járt Görögországban. “Az a probléma, hogy sokat beszélünk Görögországról, de magukkal a görögökkel keveset. Ezen változtatni kell” – mondta a német szociáldemokrata politikus.

Az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap februárban véglegesített második, 130 milliárd eurós hitelprogramjához kapcsolódó megállapodás egyebek között nyugdíj- és fizetéscsökkentéseket, adóemeléseket és privatizációt ír elő. A soron következő, mintegy 30 milliárd eurós részlet átutalásának az a feltétele, hogy a görög törvényhozás az adórendszer átalakításával hajtson végre egy újabb, ezúttal 11,5 milliárd euró nagyságú költségvetési kiigazítást.

Alexisz Ciprasz, a baloldali radikális Sziriza párt elnöke szakítana a megszorításokkal, ugyanakkor országát az euróövezetben tartaná. A politikus a Der Spiegel című német hetilap szombaton megjelent számában közölt interjúban hangsúlyozta: az állandó takarékoskodás politikája “láthatóan megbukott”, amennyiben pedig a görögöket e bukott politika folytatására kényszerítik, “Görögország hamarosan tényleg nem tud majd fizetni a hitelezőknek”, ami “egész Európát veszélybe sodorja”.