Horvátországi földrengés: az újjáépítésre gyűjtenek

Horvátországi földrengés: az újjáépítésre gyűjtenek

Az Ökumenikus Segélyszervezet vasárnap közleményben tudatta, hogy országos szolidaritási akciót indít a horvátországi földrengés utáni újjáépítés támogatására.

Az Ökumenikus Segélyszervezet arra kéri adományozóit, hogy legalább egy, a 1353-as adományvonalra indított hívással fejezzék ki szolidaritásukat a károsultakkal. Az adományvonalra indított minden hívás és SMS 250 forintos felajánlást jelent, aki pedig nagyobb összeggel kíván csatlakozni az adománygyűjtéshez, az megteheti online, bankkártyás adományozással is ezen az oldalon, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon, a közleményben “Horvátország” megjelöléssel.

A gyűjtést január végéig hirdeti meg a segélyszervezet, a beérkező adományokat a földrengés következtében megrongálódott közösségi épületek rekonstrukciójának támogatására fordítja.

A horvátországi természeti katasztrófának hét halálos áldozata van; 3500 ház megsérült a hétfői 5,2-es magnitúdójú előrengésben, majd a keddi, 6,3-as erősségű főrengésben. Az utórengések folyamatosak, az elmúlt napokban több mint 80 földmozgást mért a horvát szeizmológiai szolgálat. Több magyar segélyszervezet is adománygyűjtést indított a károsultaknak.

Kapcsolódó cikkek