Görögországnak az euróövezetben a helye

Görögországnak az euróövezetben a helye

Az Európai Központi Bank igazgatótanácsának egyik tagja szerint Görögországnak továbbra is az euróban kell gondolkodnia.

A német Jörg Asmussen hozzátette, Görögország kiválása kezelhető lenne, ami azonban igen költséges és a munkanélküliség emelkedésével járna Európában. Az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsa tagjának a Berliner Zeitung című lapban megjelent kijelentése röviddel azelőtt látott napvilágot, hogy hétfőn Berlinben megbeszélést kezd a német és a görög külügyminiszter. Ezután pénteken Antonisz Szamarasz görög kormányfő tárgyal a német fővárosban Angela Merkel kancellárral. 

Az athéni kormány szeretne könnyítéseket kapni. Korábbi lapértesülések szerint Antonisz Szamarasz miniszterelnök azt fogja kérni Angela Merkel kancellártól, hogy két év helyett engedjenek négy évet a 11,5 milliárd eurós, a GDP öt százalékának megfelelő takarékossági program megvalósítására, továbbá adjanak négy év haladékot az eddig felvett hitelek törlesztésének megkezdésére. A német kormányszóvivő azonban kijelentette, hogy Görögországnak tartania kell magát az eredeti megállapodás feltételeihez, hogy igényt tarthasson további támogatásra. Ugyanezt hangsúlyozta egy pénteki sajtótájékoztatón Michael Fuchs, a német alsóház kormánypárti frakciójának helyettes vezetője.