Biztonságban a magyar katonák

Biztonságban a magyar katonák

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a nemrég beszerzett harci-technikai eszközöknek köszönhetően jelentősen nőtt a magyar katonák biztonsága Afganisztánban. Ezzel egy időben a magyar tábornak is otthont adó tartományból elkezdték kiszorítani a lázadókat.

A nemrégiben beszerzett új harcjárműveknek és egyéb hadi-technikai eszközöknek miatt a magyar tartományi újjáépítési csoport katonái biztonságosabban dolgozhatnak Baglán tartományában. Ott, ahonnan eddig csak a folyamatosan romló biztonsági helyzetről számoltak be a híradások.

A Honvédelmi Minisztérium arra nem tért ki, milyen eszközökről van szó, csak annyit tudunk, hogy Hende Csaba miniszter tavaly év végén tíz új MRAP harcjárműről beszélt. Emellett ötszáz új kevlár sisakot is vásároltak az afganisztáni missziónak.

A tárca közleménye szerint megkezdődött az amerikai és az afgán hadsereg akciója. Célja, hogy kiszorítsák és felszámolják a megerősödött lázadó erőket. A minisztérium állítása szerint a magyar „szerepvállalás” középpontjában álló Baglán tartományban folyamatosan romlott a biztonsági helyzet az utóbbi években, mivel a déli régiókból az ellenállók kiszorultak, és egyre többen vetették meg lábukat az addig viszonylag békésnek számító északi tartományokban.

helikopteres

Idén nem változtat Magyarország a NATO-missziós hozzájárulásán. A honvédség továbbra is Nyugat-Balkánon és Afganisztánban fejti ki a legnagyobb erőfeszítéseket. Jelenleg ezer katonája szolgál a NATO, az EU és az ENSZ vezetése alatt álló, valamint nemzetközi megállapodás alapján működő nemzetközi béketámogató műveletekben az európai, afrikai és az ázsiai földrész tizenegy országában. Több mint hétszáz magyar katona szolgál a NATO afganisztáni, koszovói és iraki műveletében, száznyolcvan katona tevékenykedik az EU bosznia-hercegovinai, grúziai, szomáliai és kongói műveletében, mintegy kilencven katona dolgozik az ENSZ-zászlaja alatt Cipruson, Libanonban és Nyugat-Szaharában, huszonöt katona pedig nemzetközi megállapodás alapján a Sínai-félszigeten tartózkodik.

Egy új misszió sincs kizárva. Az ország gazdasági helyzetét figyelembe véve csak Magyarország NATO-tagsági érdekei és a jelenlegi EU-elnökségi szerepköre teheti csak szükségessé egy új, nagyobb katonai kontingens külföldi alkalmazását. Jelképes, kis létszámú magyar hozzájárulás felajánlása egy-egy új vagy meglévő ENSZ, esetleg EBESZ-misszióhoz azonban a jövőben is előfordulhat.