Kevés szabadidejében Rock and Rollal és Integrál Tai Chivel töltődik Szolnokon. Még a balettet, a táncot is családállító szemmel nézi: a mozgás áramlatából kirajzolódó mintákban, alakzatokban gyönyörködik.

– Melyik gyógymódra esküszöl: a hagyományosra vagy az alternatívra?

– Sok emberrel találkoztam, aki ellenséges volt a pszichiáterekkel vagy a gyógyszeres megoldásokkal szemben. Számomra mindkét megoldásnak megvan a maga létjogosultsága. Van amikor a hagyományos módszerekre van szükség, hiszen a spirituális technikák testi szinten nem mindig tudják végrehajtani a korrekciót. Épp ezért szerencsésnek tartom magam, hogy ha kell, akkor gyógyszerrel is tudok segíteni, például pszichotikus betegeknél. Az is előfordul, hogy a kettő kombinációja a legjobb: először gyógyszerrel stabilizálom a kliens állapotát, majd alternatív terápiát alkalmazok.  Számomra a test – a „hardver” – nagyon lényeges. Ha szerelőként úgy tekintünk a testre, mint egy rádióra, akkor lehet „hiba” az adásban, de a készülékben is. Fontos megállapítani, hogy az adott esetben hol van a teendők fókusza, épp most mi visz leginkább tovább.

– A testre figyelsz, amikor klienssel dolgozol családállítás közben?

– A kliensre. Amikor elmondja a saját témáját figyelem hogyan viszonyul a sztorijához. Mit csinál közben? Hogy áll a saját történetéhez? Mennyire színezi, festi alá a történetet testi jelekkel és érzelmekkel. Ha teljesen beleomlott a történetbe, és a fejében egy kész koncepcióval jön, a cél, hogy előbb kimozdítsam őt ebből a beszűkült állapotból, hogy készen álljon a családállítás információinak befogadására. Tehát nem a megajánlott témával dolgozom. Hiszen ha valakit teljesen elborítanak az érzelmek, akkor nem is érzékeli az állítást, mert nem tud megfigyelő lenni. Az összehangolódás kritikus pont a családállításnál. Készen áll-e a kliens ráfeküdni a hullámzásra, megnyílni a segítő erőknek vagy inkább a saját koncepciójában akar megmaradni? Ha valakit nagyon elborítanak a testi tünetek – fulladás, szívdobogás érzés – akkor segíthet a transzlégzés beazonosítani, hogy honnan jön a tünet: Például: „Szorít a nyakam.” Ilyenkor megkérdezem: „Ki jut eszedbe erről?” Közben én is figyelek a légzésemre és a saját testemre, én is kapom a jeleket. Volt, hogy füstöt éreztem és a probléma egy családi tűzesettel függött össze. Fontos, hogy a kliens transzát tiszteletben tartsuk és az állítás után visszahozzuk a testébe.

– Hogyan viszonyulsz a spiritualitáshoz?

– Orvosként talán szűkebb látókörű vagyok. A spirituálist, mint erőt elfogadom. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem kell mindent mindenáron meghatározni. Nagyon el lehet veszni, ha mindenben spirituális magyarázatot próbálunk keresni és teljes gondolatrendszereket próbálunk kialakítani. Az a fontos, hogy itt és most mi a dolgunk a földi életben. Megvalósítani azt, amire születtünk.

– Fontos a szerénység is, hogy ne az Egó kezelje a spirituális energiákat, hanem a Mély-Énünk, mert a spirituális energia felpuffasztja az Egót és eltorzítja.

– Van amikor a szeretetet és az áldást egészen máshonnan kapjuk, mint ahol keressük. Nyáron Bösztörpusztán voltam, ahol a Boldogasszony kápolnában egy gyógyító elkezdett öleléseket adni és az emberek sorban álltak érte. Gondoltam, később én is kérek majd egy ölelést, ám ahogy nézelődtem egyszer csak felnéztem a kupolába, ahol megjelent egy fehér galamb. Megböktem a mellettem álló vállát, aki egy gyors kattintással lefotózta a madarat, majd – mintha mi sem történt volna – beállt a sorba. De számomra csodálatos élmény, tanítás volt! Kaphatjuk egymástól az ölelést, de ha jól szétnézünk, a térben mindig ott van valahol az áldás.

– Mi a véleményed a „régi iskola” – a klasszikus családállítás – és az újabb, lélekmozgásos irányzat hívei közötti megosztottságról?

– Úgy látszik ilyen a világ, mert ez a megosztottság a pszichoanalitikusok körében is jelen van. Vagy a vallásban az ortodox és a reformhívők között. A viselkedésterapeuták vagy a homeopaták szintén mesélnek a jelenségről. Ha ennyire gyakori, akkor kell, hogy legyen ennek az alakzatnak valami mélyebb értelme. Úgy képzelem, amikor átjön ebbe a világba valami, akkor mindig lesznek emberek, akik ezt az áttörési pontot kikristályosítják. Csak akkor jön az információ, ha vannak emberek, akik ezt a pontot, mint klasszikus felfogást, rögzítik és egyfajta áldozattal megtartják. Rajtuk keresztül, mint egy szelepen hatalmas energia árad a rendszerbe, és az alappillérek megőrzésével biztosíthatóvá válik a rendszer önazonossága. Ők általában a szabályokhoz ragaszkodó, azokat védelmezni tudó emberek, akik az állandóságot szeretik és nem vágyódnak folyton az új felé. Viszont nélkülük nem tudnának az újdonságkereső, kísérletező szellemű emberek szárnyalni, új utakat keresni, hogy közben a rendszer egysége megmaradjon. Úgy integrálható a tudás, ha valamihez viszonyulva tud áramolni. Minden ember hajlandó együttműködni, ha méltányolják.

– Sok kritikát kaptál a pszichiáter kollégáktól, hogy „hídépítőként” alternatív módszereket is alkalmazol?

– Nem mondhatnám. Ma már a pszichiáterek, terapeuták is nyitottak erre a módszerre, és alkalmaznak elemeket, szabályokat a családállítás rendszeréből. Mindig igyekszem a hallgatóság gondolkodásához igazítani a mondanivalót. Fontos áttörés volt számomra, hogy a polgármesteri hivatalban is állíthattam Szolnokon. De 150 fős előadást is tartottam már gyerekvédelemmel foglalkozóknak, akik nagyon nyitottak voltak. Szolnokon indítottam egy „Pszichokuckó” nevű előadássorozatot, melynek egy részét a pszichiátriai szakrendelésen dolgozóknak is bemutattam, és nagy örömömre szolgált, hogy értékelték a számukra szokatlan gondolkodásmódot. Elfogadták, hogy én olyasmit csinálok, amit ők nem. Remélem minél átjárhatóbb lesz a két terület és idővel összeér majd az újdonságkeresők révén.

– Olyan mélységekbe mész az állítások során, ahova csak kevesen merészkednek. Honnan jön ez a bátorság?

– Eleinte, amikor tettes-áldozat minta jött elő az állítások során, volt, hogy becsúsztam az áldozat szerepébe. De idővel ez is oldódott bennem és sikerült lepakolnom ezeket a terheket. Megesett, hogy mások már abbahagyták volna az állítást, mert nagyon ijesztő volt, de én továbbmentem, mert az áramlásra, az egységre figyeltem, ahol nincs jelen a félelem. A legtöbb ember bezár, mert sokkolja őket, ha ártó energia is bejön az állításba. Pedig ez csak energia és egy ponton megtalálja a helyét. Az Egészben mindennek van helye és maga az Egész polaritás mentes. A megjelenő agresszió, fenyegetés pedig nem ellenem szól. Eleinte én is magamra vettem és egy időre nem volt bennem megfigyelőképesség. De amint a saját fenyegetettségem okát megértettem, akkor már egyre ritkábban vonódtam be és egyre kevésbé keltett félelmet bennem a megmutatkozó negatív pólus. Ezért nagyon fontos a családállítók saját önismerete és munkájuk során a folyamatos szupervízió.

– A tanítványaidat egyenrangú félnek, kollégának tekinted. Elég ritka felfogás ez manapság…

– Mert elterjedt az a darwini gondolat, miszerint a versengés visz előre. Darwin ezt a felfogást a kapitalizálódás idején hozta be, amikor az üzleti verseny elindult. Holott az élővilág alapműködésének a módja az együttműködés. Akárhova nézünk, minden létező együttműködik a másikkal: a krokodil fogát kismadár tisztítja, a fákról harkály távolítja el az élősködőket. Az együttműködés a Létezésnek sokkal elementárisabb tényezője, mint a verseny. Szerintem nem kell elvenni a másikét. Ami fontos, azt a tudást lehozhatom magamnak, mert mindig jön az erő. A családállító képzésben sem a rivalizálás vagy a tökéletesség a cél, hanem a mesterségbeli szabályok elsajátítása. Hiszen mindenkinek más az erőssége, az eszköztára.

– Milyen változást, felismeréseket hozott az életedbe a családállítás?

– Családállításnál derült ki, hogy az anyaméhben elveszített ikertestvérem milyen áthatóan befolyásolta az életemet: emiatt vettem mindig két fogkrémet, emiatt vágytam mindig arra, hogy a férjemmel összeölelkezve legyünk egy burokban. Még egyforma színű pólót és nadrágot is akartam vásárolni magunknak, amit aztán végképp nem értett. A családállítás segítségével értettem meg, hogy a párom számára ez a szeretet – amit én a lehetséges legnagyszerűbbnek éltem meg – miért riasztó. Állami gondozottként nőttem fel, az anyukám otthagyott a kórházban. 28 évesen a munkahelyemen, találkoztam valakivel, akinek hasonlítottam a nevelt lányára. Kinyomoztuk, hogy ő az egyik testvérem. Aztán sikerült még több információt szerezni. Ekkor értettem meg, hogy miért nem tudok kevés emberre főzni: kiderült, 9 testvérem van. Mostani családomban hárman vagyunk, de mindig nagy lábosban főzök.

Az édesanyámra nagyon haragudtam, amiért otthagyott. Amikor a családállításon egy olyan nő képviselte őt, aki szintén elhagyta a saját gyerekét, azt éreztem, hogy meg tudnám fojtani. Éreztem, ahogy kidagadnak az erek a nyakamon, a szemem szikrát szór. Az állításvezető egy vadvirágcsokrot tett anyám képviselője elé: „Az ő sorsa, hagyd rá!” Abban a pillanatban szétoszlott belőlem a harag. Már képes voltam látni a szemében a rémületet, a fájdalmat, és véget ért fölöttem a varázshatalma, képessé váltam szétnézni és látni az életet. A saját lelkemet megbékítettem a családállítás segítségével és így harmonikus erőt tudok adni a gyermekemnek. Hála érte a módszernek, az áthozójának és mindazoknak, akik révén megismerhettem.

Szabó János   
http://hellingermodszer.blogspot.com/

Dr. Agócs Gabriella honlapja:   http://www.csaladfelallitas.gportal.hu/