Tízezrek hűsölnek a hajdúszoboszlói strandon

Tízezrek hűsölnek a hajdúszoboszlói strandon

Tízezrek hűsölnek a kánikulai napokban a hajdúszoboszlói strandon. Ezt mondta a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt. vezérigazgatója kedden az MTI érdeklődésére.

Czeglédi Gyula tájékoztatása szerint szombaton 21 ezren, vasárnap 20 ezren, hétfőn 15 ezren keresték fel Európa legnagyobb fürdőkomplexumát. A fürdőszolgáltatásokat eddig csaknem egymillió vendég vette idénybe az idén, ami 1,8 százalékos növekedés a múlt évhez képest, míg a gyógyászati részlegükben 466 ezer gyógykezelést végeztek, 8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – jelezte a szakember.

Beszámolt arról is, hogy az elmúlt évek felmérései szerint egyre többen érkeznek hozzájuk gyerekekkel, ezért az idén – a családok évében – két új gyerekmedencét építettek saját forrásból, mintegy 100 millió forint költséggel. A beruházás eredményeként a strandon már 5 gyerekmedencével, az aquaparkban pedig további 4 medencével várják a legkisebbeket.

Czeglédi Gyula emlékeztetett rá, hogy a kormány tavaly fogadta el a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Tisza tó térségnek kiemelt turisztikai térséggé való fejlesztési tervét, amelynek alapján két további jelentős beruházásra készülnek a fürdőben. A strand terültén új élményövezetet alakítanak ki: a belföldi forrásból 1,5 milliárd forint támogatású, összesen mintegy 2 milliárdba kerülő beruházás kivitelezése várhatóan még az idén megkezdődik – ismertette a vezérigazgató. Bővítik a fedett élményfürdőt is, amelynek a forgalma a 2010-es átadása óta folyamatosan növekszik, s az utóbbi négy évben gyakorlatilag állandóan teltházzal működik.

Kifejtette, a város a jövőben is jelentős szerepet akar játszani a magyar turizmus és a magyar egészségturizmus fejlesztésében, ezért is ad otthont a hajdúszoboszlói strand szeptemberben a polgármesterek idei találkozójának. A rendezvényen – amelyen átadják Az év polgármestere, Az év alpolgármestere és Az év jegyzője díjakat -, a településvezetők konferencián cserélnek véleményt a turizmus fejlesztési lehetőségeiről.