Színes kavalkád és családi programok Budapesten

Színes kavalkád és családi programok Budapesten

Gyerekek játszanak az anyjukkal

Családi programokkal, kisebbségi ételekkel és politikusok főzőversenyével várják a közönséget. A kulturális programsorozat pénteken este a Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, valamint Pál István Szalonna és Bandája háromórás koncertjével indul. Szombaton családi programokkal várják a Millenárisra kilátogatókat. Lesznek légvárak és mászófal, az Alma együttes délelőtt 10 órakor ad koncertet és ekkor indul a Marczibányi Téri Művelődési Központ játszóháza is, amely a Zöld kerület címet viseli – olvasható a kerület honlapján (www.masodikkerulet.hu).

Csík Zenekar

Csík Zenekar

A Szabadtéri Színpadon kézműves foglalkozásokon újrahasznosítható anyagokból alkothatnak a gyerekek. A foglalkozások egy akadályjáték állomásai is egyben – a játék során a zöld gondolkodásmóddal, a természettel, az épített környezettel, az újrahasznosítással, a sporttal, a mozgással és az egészséggel kapcsolatos feladatokat kell megoldaniuk a családoknak. Délben nyílik meg az Ízek utcája, ahol a II. kerületi kisebbségi önkormányzatok adnak ízelítőt nemzetük konyhájának fogásaiból.

A görögök tzatzikit, görög salátát, padlizsánkrémet, fasírtot és pitát kínálnak, a lengyelek hideg céklalevessel és heringsalátával, a németek sváb töltött káposztával, sült hurkával és kolbásszal várják az ínyenceket. Az örmények csirkehúsos, rizses-mazsolás pilavot és töksüteményt, a ruszinok levest, sztrapacskát és húsos derelyét kínálnak. A szerbek cserépedényben készített specialitásokból, sajtokból és diós-mézes süteményből, a horvátok túrós burekből, az ukránok borscsból és krumplis-káposztás derelyéből, a bolgárok kebapcséból és sopszka salátából adnak ízelítőt.

Benkó Dixieland Band

Benkó Dixieland Band 

A kulináris élvezetekhez kulturális műsorok is kapcsolódnak, fellép az Ellinzmos görög táncegyüttes, a hidegkúti Német Nemzetiségi Tánccsoport, a LIPA szlovák néptánccsoport, a horvátok pedig táncházat rendeznek. Az önkormányzati képviselők és a polgármesteri hivatal dolgozói idén is főzőversenyen mérik össze tudásukat, megmutatják, miként állják meg helyüket a kondér mellett.

Az idei megmérettetésen a Kerület Napja rendezvény díszvendége, a Nógrád Megyei Önkormányzat csapata is a kondérok mellé áll. A II. kerületi önkormányzat programsorozata vasárnap délután 6 órakor a Benkó Dixieland Band koncertjével zárul a Millenárison.