Sosem lehet elég korán kezdeni a politikát

Sosem lehet elég korán kezdeni a politikát

Pulpitus mögött álló kisfiú

A filozófus Plato és a varázsló Harry Potter is tananyagként szerepel a Master Res Publica nevű tanfolyamon. Ezen kívül a hallgatók megismerkednek Hammurapi törvényeivel és az emberi jogok egyetemes nyilatkozatával is. “Megtanítjuk a gyerekeket odafigyelni, gondolkodni, kételkedni és elmagyarázzuk nekik, mit is jelent a felelősség, az egyéni és közösségi boldogság” – mondta a Corriere della Sera napilapnak a kurzust szervező Francesco Schianchi történész.

olasz kisfiú zakóban

A jövő olasz politikusa

A politikai kultúra mai válságában nem lehet elég korán kezdeni. Azt szeretné, ha a résztvevők közül kerülnének ki 2030-ban a római kormány tagjai. A mesterkurzus érdekességét éppen a diákok életkora adja, árban és kínálatban nem különbözik a hasonló képzésektől. A heti hétórás és összesen három évig tartó kurzus ára kétezer ötszáz euró. A kiemelkedő teljesítményű gyerekek ösztöndíjban részesülnek. A tanfolyam szervezője szerint nem kerül többe, mint amennyit az olasz szülők a teniszórákra is költenek. A huszonöt főre korlátozott kurzusra április közepén lesz a felvételi.