Melegebb volt csütörtökön az ilyenkor szokásosnál

Melegebb volt csütörtökön az ilyenkor szokásosnál

7 Celsius-fokkal melegebb volt a meteorológiai tavasz utolsó napján, május 31-én. Ezt közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön Facebook-oldalán.

Május 31-én az átlagos maximum 23 fok körüli, most viszont a csúcshőmérséklet országos átlaga 30 fok körül alakult. Ez július végén, augusztus első napjaiban lenne az évszaknak megfelelő, de már akkor is kissé átlag fölöttinek számítana. A meteorológiai szolgálat adatbázisának 17 órai állapota szerint Edelényben volt a legmelegebb. Ott 33,5 fokot mértek, de a szintén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő Sajópüspökiben is 32,9 fokig emelkedett a hőmérséklet. Ezek a 2018-as tavasz és az év eddigi legmagasabb hőmérsékletei – tették hozzá.

Pénteken kicsit tovább melegszik a levegő, így minden bizonnyal pénteken is szezonrekordok lesznek, sőt akkor a fővárási maximum rekord is veszélyben lehet. Ezzel együtt viszont megjegyezték a május végén, június első napjaiban jelentkező kánikulából nem lehet a nyár további részére vonatkozó megalapozott kijelentéseket tenni. Országos középtávú előrejelzésük szerint a hétvégén, június első napjaiban is marad a meleg időjárás, de ismét többfelé várható zápor, zivatar.