Irány a strand!

Magyarországon 202 olyan fürdő található, amely a nemzetközi turizmus szempontjából is jelentősnek számít. Ezt mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az idei strandszezon megnyitóján csütörtökön a budapesti Gellért Gyógyfürdő és Uszoda bejárata előtt.

A fürdőket tavaly már több mint 40 millióan keresték fel, a szálláshely szolgáltatás egyharmada a gyógy- és wellness szolgáltatáshoz kötődik – tette hozzá a helyettes államtitkár. A Széchenyi Pihenő Kártyával (SZÉP-kártya) tavaly szálláshelyre, vendéglátásra és egyéb szolgáltatásra 73 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok. Miután a feltöltés 76 milliárd forint volt, így Ruszinkó Ádám felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy a kártyájukon lévő forrást május végéig költsék el, mert az addig fel nem használt összegek elvesznek a munkavállalók számára. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy az egészség turizmust külföldön a cég reklámozza. A megújult honlapjukon pedig minden hétvégére 200 programot kínálnak.

Kardos Gábor, a Balatoni Kör vezetője pedig arról számolt be, hogy a tónál akkor lesz az idénynyitó, amikor a víz hőmérséklete elérte a 20 Celsius fokot. Ez korábban lesz, mint ahogyan az Adrián fürdeni lehet – tette hozzá. 
Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete elnöke elmondta, hogy közel 20 éve rendszeresen megtartják az év fagylaltja versenyt, amelyet idén június első hétfőjén Soltvadkerten tartanak.