Csütörtökig lehet még nevezni az idei Kihívás Napjára

Csütörtökig lehet még nevezni az idei Kihívás Napjára

Csütörtökig nevezhetnek még az érdeklődők az idei Kihívás Napjára, melyre jövő szerdán kerül sor.

A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) keddi tájékoztatása szerint az idén iskolák is jelentkezhetnek az eseményre, s több mint 50 oktatási intézmény már jelezte is részvételét az országos megmozduláson.

“Szeretnénk, ha minél többen megtapasztalnák a különféle mozgások okozta örömet, és reméljük, ehhez a mindennapokban is ragaszkodik majd az, aki egyszer belekóstol ebbe az egészbe” – idézte a közlemény Salga Pétert, az MSZSZ főtitkárát, aki hozzátette, számításaik szerint nagyjából 800 ezren sportolnak a Kihívás Napján.

Az országos eseményt 1991 óta rendezik meg, a koordinációt és az irányítást az MSZSZ, a települési rendezvények szervezését és lebonyolítását pedig a versenykiírás alapján helyi partnereik – általában az önkormányzatok – végzik.

A programban eddig 1580 falu és város, a magyar települések fele vett részt. A Kihívás Napjának lényege, hogy a benevezett településeken zajlik a verseny, a résztvevőknek ezért nem kell utazniuk.