Több mint ezer gyermek tette le az erdőőri vizsgát

Több mint ezer gyermek tette le az erdőőri vizsgát

Több mint ezer gyermek tette le az erdőőri vizsgát a szeptember 28. és október 4. között lezajlott 19. Erdők hetén. Erről tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) kedden az MTI-t.

A közlemény szerint az egyhetes rendezvénysorozat tematikája az erdők megújulásával kapcsolatos tudnivalók köré épült, az érdeklődők országszerte mintegy 150 program közül válogathattak.

A programsorozaton nagy sikerrel szerepelt a NÉBIH Erdészeti Igazgatóságának Firelife elnevezésű projektje, amelynek keretében az erdőtűz-megelőzésről szóló kalandpályáját ezernél is több kisgyerek fedezhette fel. Szeptember 29-én és 30-án a miskolci Csanyiki Erdészeti Erdei Iskola alapításának 10. évfordulóján, október 1-jén pedig a Kecskeméti Arborétumban szerezhettek erdőőr oklevelet az általános iskolások. 

A gyerekek a játékos feladványok – többek között rajzolás, kirakózás és vízi pisztolyos tűzoltás – megoldása alatt olyan hasznos ismeretekhez jutottak, amelyek révén számukra is természetessé válhatott, hogy az erdők védelme és megőrzése közös feladat – olvasható a közleményben.