Saját kígyójával maratta magát halálra

Saját kígyójával maratta magát halálra

illusztrációÖngyilkosságnak minősítette az ügyészség annak a 18 éves texasi férfinak a halálát, akit júliusban élettelenül találtak meg gépkocsijában egy austini parkolóban egy üres kígyótárolóval együtt.

“Grant Thompson kígyóméreg miatt halt meg, halálát öngyilkosságnak nyilvánítottuk” – közölte Williamson megye ügyészségi hivatala pénteken anélkül, hogy az orvosszakértői jelentés részleteit ismertette volna. A férfi mindkét karján több kígyóharapás volt, amikor rátaláltak, és a marások nyomai nem mutatták azt, hogy megpróbált volna elmenekülni a kígyótól – írta az Austin American-Statesman című helyi lap a boncolás eredményit ismertetve.

A harapások Thompson kobrájától származtak, amely a tárolóban volt a gépkocsiban. Az újság szerint az eset után a kígyó eltűnt, néhány nappal később bukkantak rá a fűben egy bevásárlóközpont környékén. A lap úgy tudja, hogy a férfi már korábban is öngyilkosságra való hajlamnak adta tanújelét. Gépkocsijában találtak egy nem mérges kígyót is egy ketrecben, hat tarantellapókot és egy kecskebékát, valamennyit később egy austini állatmenhelyre vitték – közölte a rendőrség.