Most érdemes Párizsba menni

Most érdemes Párizsba menni

PárizsIngyenes városnéző sétákat szervez külföldieknek Párizsban egy helyi önkéntesekből álló egyesület. 

Az egyéni vagy kiscsoportos, néhány órás különleges felfedező útra két héttel előre érdemes jelentkezni a szervezet honlapján: http://www.parisiendunjour.fr/index.php?lang=en.

Évente közel harminc millió látogatóval a francia főváros a világ elsőszámú turistacélpontja, ahol a hagyományos városnézésen kívül egyre több tematikus, kulturális, gasztronómiai és egyéb programokból lehet válogatni. Ezek közül az egyik legeredetibb a párizsi kerületek felfedezése az ott élők idegenvezetésével.

Párizsban

Az ötlet, miszerint egy város legjobb ismerői és ajánlói maguk a helyiek, a kilencvenes években született New Yorkban. Amerikai mintára a párizsiak 2007-ben hozták létre saját egyesületüket, és azóta tizenöt másik francia város is csatlakozott hozzájuk. Az önkéntes csapat mintegy kétszázhúsz tagja évente közel négyezer, nyolcvan országból érkezett külföldinek mutatta be tizenhét nyelven azokat a különleges helyeket, amelyek az útikönyvekben nem szerepelnek.

“Mi nem a kliséket mutatjuk meg a látogatóknak” – mondta az MTI-nek Yanis Leperchois, az egyesület egyik vezetője, aki a Montmartre szerelmese. Ő nem a Sacré Coeur-be, hanem inkább a székesegyház mögötti, vidékies hangulatot árasztó kis utcákba, a művésznegyed belső udvaraiba, a kerületi polgármesteri hivatal csodálatos dísztermébe, egy kárpitos műhelybe vagy arra a padlásra viszi fel a turistákat, ahonnan szerinte a legcsodálatosabb kilátás nyílik a Sacré Coeur-re. Az egyesület tagjai nem kívánnak a hivatalos idegenvezetőkkel vagy tolmácsokkal versenyre kelni. Elsősorban a klasszikus városnézések melletti kiegészítésként ajánlják sétáikat.

“A külföldieket nemcsak a sok adat, hanem az anekdoták is érdeklik. Mi legfeljebb hat fős csoportokat kísérünk el két-öt órás ingyenes sétákra egy olyan negyedben, amelyet jól ismerünk” – hangsúlyozta az egyesületi vezető, aki egyébként egy áruház műszaki igazgatójaként dolgozik. Az egyesület tagjai ugyanis nem művészettörténészek vagy városvédők, hanem lelkes és kíváncsi lokálpatrióták. Az egyedi túrára jelentkezőknek két héttel a tervezett időpont előtt az egyesület honlapján található jelentkezési lapot kell kitölteniük franciául, angolul, németül, olaszul vagy spanyolul. A látogatót az érdeklődési körének és nyelvtudásának megfelelően az egyesület összepárosítja a megfelelő önkéntes kísérővel.

És hogy mi motiválja az önkénteseket?  “A találkozás új emberekkel, akiket meg tudok lepni azzal, hogy megmutatom nekik, mi hogyan élünk itt. Ez a külföldieknek újfajta élményt jelenthet, nemcsak egyszerű sétát egy idegen városban” – tette hozzá Yanis Leperchois. Azt is elárulta, hogy a séták gyakran végződnek jó kis beszélgetésekkel egy kávéház teraszán, és már arra is volt példa, hogy a látogatók meghívták őt a saját városukba. “A séták nekünk is örömet jelentenek” – magyarázta a műszaki igazgató, akinek nincs előre meghatározott útvonala, hanem néhány előzetes emailváltást követően állítja össze a programot azokból a helyekből, amelyeket előre feltérképezett. Az egyesületi tagság egyetlen feltétele, hogy évente legalább hat csoportot kell vállalniuk.