Még ne temessük az idei bortermést

Még ne temessük az idei bortermést

Korai még temetni az idei bortermést és bort, a szőlő ugyanis "téli álmot alszik", a mínusz 20 fok körüli hőmérsékleteket is elviseli. Ezt közölte a Borháló Borkereskedés szerdán az MTI-vel. Felidézték, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa korábbi nyilatkozata szerint jelentősen csökkenhet az idei szőlőtermés a szokatlanul kemény januári fagy miatt.

A közleményben Kathona Krisztián, a Borháló Borkereskedés beszerzési igazgatója úgy vélte, előfordulhat, hogy pár rügy elfagyott, egy-két tőke fagykárt szenvedett, de az “álmatlan éjszakákat nem ez fogja okozni a gazdáknak”. A szőlő ugyanis tél derekán nyugalmi állapotban van, és a mínusz 20 fok körüli hőmérsékleteket is elviseli a vesszőkben és rügyekben elraktározott édes nedveknek köszönhetően – fejtette ki.

Emlékeztetett arra is, tavaly egyes vidékeken a tavaszi fagyok, a komoly jégverések, majd a kifejezetten csapadékos augusztus jelentős terméskiesést okozott, a déli és az észak-magyarországi borvidékeken ugyanakkor a mennyiség nem maradt el a megszokottól.

Nem lát okot az aggodalomra egy másik borász, Günzer Tamás sem, aki a metszés során nem tapasztalt fagykárra utaló jeleket, és más villányi gazdáktól sem hallott ilyesmire panaszkodni – áll a tájékoztatásban.

A beszerzési igazgató szerint a valódi gondot a tavaszi fagyok szokták jelenteni, ha olyankor következik be hirtelen lehűlés, amikor a növény nedvkeringése már megindult.