Javul az ivóvíz minősége

Javul az ivóvíz minősége Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén, a svájci-magyar együttműködési program keretében megvalósuló fejlesztésre a Borsodvíz Zrt. pályázaton több mint másfél milliárd forint támogatást nyert el. Ezt közölte a társaság az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a csaknem 1 milliárd 900 millió forintos beruházás keretében a megye tizenegy településén korszerűsítik az ivóvízhálózatot, két településen pedig a hálózatot is bővítik. A kivitelező Aquaprofit Zrt. 51 kilométernyi azbeszttartalmú csövet cserél ki műanyag vezetékre. Elsőként három dél-borsodi településen – Ároktőn, Tiszakeszin és Tiszatarjánban – végezték el a szükséges feladatokat, néhány héttel ezelőtt pedig két bodrogközi faluban, Bodrogkisfaludon és Bodrogkeresztúron is megkezdődött a kivitelezés. Hamarosan Tarcalon és Bükkszentkereszten, majd a későbbiekben Nyékládházán, Mezőcsáton, Alsózsolcán és Tokajban is megkezdődnek a munkák. A közleményben kitértek arra is, hogy további 20 kilométernyi azbesztcsövet cserélhetnek majd ki a kivitelezők, legkésőbb a jövő évben.

Kapcsolódó cikkek