Indulhat a verseny!

Indulhat a verseny!

Minden korábbinál több, húsz csapat disznótorozik és versenyzik szombaton az idei derecskei böllérnapon.

A “hajdú komák, konok kunok, székely góbék és jó palócok” disznótoros versenyére a hazai hagyományőrző csoportok mellett az egész Kárpát-medencéből érkeztek versenyzők, de jelen vannak Derecske lengyelországi testvérvárosának küldöttei is – mondta el a verseny megnyitóján Bakó István, a település fideszes polgármestere. A csapatok reggel korán vágták le a disznókat, majd a hagyományos szalmás perzselés után megkezdődött a hús feldolgozása. Reggelire hagymás vért készítettek, és volt, aki diós és lekváros hájas tésztát is sütött helyben. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a böllérnapok fővédnöke mindenekelőtt a disznótoros hagyományok ápolását méltatta. Kiemelte azt is, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a hagyományos állattartásba.
    
A miniszter az MTI érdeklődésére elmondta, hogy jelenleg 3 millió sertést tartanak az országban. Emlékeztetett rá, hogy a kormány tavaly döntött a sertésprogram elindításáról, amelynek keretében 1,6 milliárd forint áll rendelkezésre. Hozzátette, állatjóléti célokra több tízmilliárdos európai uniós forrás áll rendelkezésre, az állattartó telepek korszerűsítésére 35 milliárd, élelmiszeripari fejlesztésekre – mini vágóhidak, húsfeldolgozók – további 25 milliárd forintot fordíthatnak a gazdák.
    
A vidékfejlesztési miniszter az egyik legfontosabb célnak jelölte meg, hogy Magyarországon a jelenlegi 21-23 kilogrammos egy személyre jutó éves sertéshúsfogyasztás 3 kilóval növekedjen. Ezt a célt segíti január elsejétől az élősertés és a hasított félsertés áfájának 5 százalékos csökkentése, ami hozzájárulhat az ágazat fehérítéséhez is – mutatott rá Fazekas Sándor, utalva arra, hogy jelenleg 25-30 százalékra tehető a feketegazdaság aránya ezen a területen. Az évtized végére a jelenlegi 3 milliós sertésszám megduplázása a cél – mondta az MTI-nek a vidékfejlesztési miniszter.