Idén is lesz Bországgyűlés

vörösbor szív

Kodácz Csengele, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark marketingvezetője elmondta, hogy a Bországgyűlés délelőttjén rendezett konferencián a magyar szőlő és borkultúra helyzete és kilátásai mellett szó esik majd a hajdan volt szüretekről, az egykori Sövényháza, a mai Ópusztaszer környékének borászati hagyományairól, emellett bemutatják az érdeklődőknek a hazai szőlőnemesítés legújabb eredményeit, valamint előadás hallható a borfogyasztás és az egészség kapcsolatáról is.

A Bországgyűlés kora délután a borrendek felvonulásával, majd a vicevesszővágással folytatódik. A néphagyomány szerint Vince napján – január 22-én – tájegységenként különbözőképpen jósolják meg a várható szőlőtermést. A legismertebb ezek közül az időjárás alapján történő következtetés. “Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince” – tartja a mondás, vagyis, ha enyhe az idő és olvad a hó ezen a napon, akkor jó termésre számítanak. A Diocletianus császár idején vértanú halált halt Szent Vince vértanú elsősorban ünnepének dátuma miatt lett kedvelt “időmeghatározó” szent, de feltehetően nevének népies, latinos-franciás etimológiája – Vin-Cent, azaz százszoros bor – is közrejátszott népszerűségében.


Az emlékpark skanzenjének szőlőskertjében levágott vesszők állapotából kiderül, hogy a kemény fagyok mennyire viselték meg a növényeket, és ebből következtetni lehet arra is, milyen lesz majd az idei termés. A levágott vesszőket meleg szobában vízbe állítják, és a hajtások alapján azt is megmondják majd, mikor érdemes elkezdeni a szőlő metszését. 
A hagyományoknak megfelelően ezt követően az Árpád-emlékműnél fölavatják a Csongrád és Békés megyében működő Szent Vince Borrend új tagjait, az ünnepség pedig az új bor kóstolásával zárul.