Egészségesebb ebédet kapnak a gyerekek szeptembertől

Egészségesebb ebédet kapnak a gyerekek szeptembertől

Egészségesebb és a korábbinál változatosabb reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak a gyerekek a bölcsődékben, óvodákban, iskolai menzákon szeptembertől. Ezt közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin arra is felhívta a figyelmet, hogy ugyancsak keddtől már 320 ezer gyerek családjának nem kell fizetnie a közétkeztetésért.

Tájékoztatása szerint a tavalyi 28, illetve az idei 58 milliárd forint után jövőre már 70 milliárd forintot biztosítanak a költségvetésben a gyermekek díjmentes étkeztetésére.

Az államtitkár azt mondta, szeretnék, ha a fiatalok hozzászoknának az egészséges táplálkozáshoz, és ennek köszönhetően felnőttként elkerülnék őket például a szív- és érrendszeri betegségek.

Novák Katalin a pedagógusoktól azt kérte, biztassák a gyerekeket arra, hogy kóstolják meg az új ízeket. Azt hangoztatta, semmi jót nem akarnak kiűzni az iskolai konyhák kínálatából, de szeretnék, ha az étrendben több zöldség és gyümölcs lenne, továbbá kevesebb sót és cukrot használnának az ételek elkészítésénél. Meg akarják mutatni, hogy az egészséges ételek is lehetnek finomak – tette hozzá.

Úgy fogalmazott, hadat üzennek a káros mesterséges alapanyagoknak, így például mostantól nem lehet porból krumplipürét készíteni, nem lehet egészségtelen adalékanyagokat hozzátenni az ételekhez.

Az államtitkár azért tartott sajtótájékoztatót egy budapesti főzőiskolán, mert – hároméves átmeneti idő után – szeptember 1-jétől kötelezően alkalmazni kell a közétkeztetési rendeletet, amely részletesen szabályozza a menzákon, valamint a kórházakban adható ételek összetételét és elkészítésének szabályait.

Novák Katalin a sajtótájékoztatón az egészséges és finom étkezés demonstrálására zabkekszet készített az újságíróknak.

A rendezvényen mutatták be az egészséges táplálkozásról szóló – a gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak készített – tájékoztató füzeteket.

Az államtitkár ismertetése szerint egy kétgyermekes családnak havonta 15-20 ezer forint megtakarítást jelent a szeptembertől bevezetett ingyenes közétkeztetés.

Fekete Krisztina, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet dietetikusa kiemelte, minden ötödik gyermek rostszegényen táplálkozik Magyarországon, pedig a friss gyümölcsök, zöldségek és a teljes kiőrlésű gabonafélék biztosítják az egyenletes vércukorszintet, ezáltal elengedhetetlenek a napi szellemi munkához és a tanuláshoz.
Hozzátette, évről évre nő a túlsúlyos, magas vérnyomással, vagy akár cukorbetegséggel küzdő gyerekek száma, de az új rendelet segítheti, hogy egy egészségesebb generáció nőjön fel.