Természetvédő táborlakók

Természetvédő táborlakók

Kisfiú a fán

A táborlakók Lipótról kerékpárral járják be a településeket, az ártéri erdőket. Szakemberektől lesik el a madárgyűrűzés mikéntjét, kenuból csodálhatják meg az Öreg Duna mellékágait, és a környéken fészkelő fekete gólyákat, a rétisasokat, a barna és a vörös kányát. A denkpáli hallépcső a Duna halfajainak vizsgálatára ad lehetőséget.

Kislányok háziállatokkal

Peimli Piroska, táborvezető elmondta, hogy a nádasok élővilágának feltérképezésére távcsöves megfigyeléseket végeznek. A vízi egysejtűeket mikroszkóp segítségével veszik szemügyre. Az árvíz és a Duna elterelésének problémáiról pedig diaképek révén tájékozódnak a táborlakók. A természetvédő tábort az idén tízedik alkalommal rendezik meg, ezúttal két turnusban. Az elsőben általános iskolások vesznek részt.

A második héten középiskolások és egyetemisták ismerkednek a térséggel, a természet megőrzését szolgáló mezőgazdasági-, és vízgazdálkodási tevékenységekkel, és ezek Dunára gyakorolt hatásaival. Az egyetemisták számára a tábori munka egyfajta természetvédelmi terepgyakorlat, amelynek tapasztalatait tanulmányaik során hasznosíthatják.