Már nem fogy annyira a magyar

Már nem fogy annyira a magyar

Csökkenő ütemben fogy a népesség, idén januárban az egy évvel ezelőttihez képest csökkent a halálozások száma és nőtt a születéseké - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.

A hivatal gyorstájékoztatója szerint 2014 januárjában 7540 gyerek született, ami 0,7 százalékkal, szám szerint 53-mal több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor a halálozások száma 10 735 volt, ami 4,9 százalékos csökkenést, szám szerint 556-tal kevesebb halálesetet jelent a tavalyi év első hónapjához képest. A természetes fogyás 3195 fő volt, 609-cel kevesebb az egy évvel korábbinál, üteme a tavaly januári 4,5 ezrelékről 3,8 ezrelékre csökkent.

A házasságkötések száma januárban 1017 volt, ami 7,7 százalékkal, szám szerint 73-mal több, mint az előző év azonos időszakában. A házasságkötési arányszám 1,2 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal múlta felül a 2013. januárit. Ezer lakosra 9,0 élve születés és 12,8 halálozás jutott januárban. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A 2014 első hónapjában regisztrált 12,8 ezrelékes halálozási arány az elmúlt négy évtizedben a legalacsonyabb januári érték. Az év első hónapjában ezer élve születésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,6 ezrelékpontos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.