Egy jó program gyermeknapra

alkotói pályázat kicsiknek

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a kiállításmegnyitón emlékeztetett arra, hogy 150 éves fennállása alatt a Vigadó épülete többször majdnem megsemmisült. “Az építése után már egy évvel leégett, az osztrákok szétlőtték a szabadságharc alatt, kétszer lebombázták, 1956-ban is komoly sérülés érte, 1970-ben pedig majdnem lebontották” – idézte fel, hozzátéve: a tíz éve kezdődött, több éven át tartó rekonstrukciónak köszönhetően “eddig soha nem látható pompájában nyílt meg újra az épület.” Emlékeztetett arra: a Vigadót annak idején azért építették, hogy “itt boldogok legyenek az emberek: táncoljanak, énekeljenek, zenéljenek és szórakozzanak.”

Elmondta, hogy az épületben rendezett gyermeknapi programsorozaton babakészítés, tárlatvezetések, a Magyar Művészbabák című kiállítás és mesefilmek szórakoztatják a gyerekeket. 
Elhangzott az is, hogy csaknem 120 pályamű érkezett A 150 éves a Pesti Vigadó programsorozat részeként meghirdetett gyerekrajz pályázatra. Két korcsoportban az első három helyezett részesült jutalomban, a díjakat az MMA elnöke adta át.