Táskája elárulja milyen is valójában

Táskája elárulja milyen is valójában

Grace Kelly

A tanulmány szerint egy európai nő egyidejűleg átlagban hét kézitáskával, illetve retiküllel rendelkezik. Az élen az olasz nők járnak, esetükben ez a szám húsz és hatvan között mozog. A tanulmány szerint a nők életükből átlagban hetvenhat napot töltenek el azzal, hogy valamit táskájukban keressenek, és átlagosan tizenegyezer eurónak megfelelő összeget költenek táskavásárlásra életük során.

Grace Kelly

Grace Kelly

A kutatók felidézték, a divatszakértők szerint egy adott korszak táskamodelljeiből kiolvasható a nőknek szerepe. A krónikák szerint a XVIII. század végére tehető, amikor a nők első ízben jelentek meg kézitáskával az utcán. Addig csupán többnyire kis bukszát hordtak magukkal, többnyire övükre erősítve, amelybe a pénzt, az imakönyvet vagy a rózsafüzért rejtették. A század végétől azonban a buksza egyre inkább a retikülöknek adta át a helyét, és megkezdődött a kézitáskák korszaka. Egy londoni lap, az Imperial Weekly Gazette akkoriban ugyanakkor arról írt: miközben a férfiak kezüket arra használták, hogy a zsebükbe dugják, a női kezek számára a táska jelentette a legjobb elfoglaltságot.

Az amerikai Susan Brownell Anthony a XIX. században nemcsak azzal írta be nevét a történelembe, hogy a nők egyenjogúságának és szavazati joguk biztosításának élharcosa volt, hanem azzal a kijelentésével is, hogy minden nőnek saját táskával kell rendelkeznie. Anthony számára a kézitáska a szabadság és a hatalom szimbólumát jelentette, tartalma a nők kizárólagos felségterülete. Amikor az 1872-es elnökválasztáson leadta szavazatát, ő maga barnás krokodilbőr táskát viselt. Szakértők szerint a kézitáska ily módon a nők emancipálódásának jelképe lett, a későbbiekben pedig már kettős funkciót töltött be. Egyrészt a női intimitást testesítette meg, másrészt kifejezte tulajdonosának elkötelezettségét egy adott modell, illetve egy adott márka iránt.

Táskadivat

A lenyűgöző szépségű néhai amerikai színésznő, Grace Kelly például 1956-ban a Haut á Courroies modellű táskával igyekezett takarni terhességét a kíváncsi paparazzik elől. A Hermés révén gyártott modell ettől kezdve “Kelly Bag” néven került be a táskatörténelembe. A tanulmány szerint a kézitáska a britek számára ugyanakkor az agresszivitás jelképe is. Mindez pedig az egykori miniszterelnöknek, Margaret Thatchernek köszönhető. Örökre emlékezetes marad, hogy 1985-ben Thatcher egy ülésen kedvenc Asprey táskájával csapkodta az asztalt, és a briteknek az akkori Európai Gazdasági Közösségbe befizetett, általa sokallott pénzét követelte vissza.

A “Vaslady” kiharcolta az úgynevezett brit rabattot, sikere pedig a “vas kézitáska politikájának” sikereként került be a krónikákba. A jelenlegi amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton több mindenről híres, így a többi között arról is, hogy előszeretettel visel Ferragamo márkájú, rózsaszínű és nagy méretű táskát. A mérettel kapcsolatban táskaszakértők úgy vélekedtek, hogy az az elmúlt években egyre inkább igazodott a tulajdonosok igényeihez. Hillary Clinton esetében a nagy méretet a női intimitás mellett a politikusi szükséglettekkel magyarázták.