gyógyszerkasszaA Népszabadság úgy tudja, az egészségbiztosító a gyógyszerkassza feltöltését kéri a kormánytól, és bár legalább 70 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy "kihúzzák" az év végéig, egyelőre csak 41 milliárd forint, a tartalék felszabadítását indítványozzák, amihez az engedélyt a nemzetgazdasági és az emberi erőforrások minisztere adhatja ki.

Kovács Árpádfotó: Horváth Péter Gyula/Magyar HírlapA Költségvetési Tanács elnöke nem lepődött meg a múlt héten nyilvánosságra hozott növekedési és inflációs adatokon. A Népszabadság szerdai számában megjelent interjúban elmondta, azok nem jelentenek nem ismert kockázatokat a költségvetésre.

MVNOA közép-kelet-európai régióban, így Magyarországon is számítani lehet újabb virtuális mobilszolgáltatók megjelenésére a közeljövőben, ezzel a nemzetközi tapasztalatok szerint nemcsak a távközlési piac bővül, de jól járhatnak vele a már piacon lévő szereplők is.

lakbérNéhány napig lehet még véleményezni azt a kormányrendelet-tervezetet, amely a hazai munkavállalók mobilitásán próbál javítani; a szaktárca államtitkára szerint néhány ezren élhetnek majd a tervezetben szereplő lakhatási támogatással. Ezt írta a Népszabadság kedden.

Pénz a radiátorbanEgyre nagyobb a közművek kintlévősége, ezért az energiaszolgáltatók különféle akciókkal ösztönzik ügyfeleiket a pontos fizetésre. Ezt írta a keddi Népszava.

uniós támogatásHiába gyorsult fel az uniós támogatások kifizetési rendszere, a megítélt támogatások és a pénzek átutalása között még mindig óriási, 3.700 milliárd forint a különbség.

Ha a hitelintézeteknek rosszul megy, akkor az visszaveti a többi ágazatot is. Ezt Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára mondta a szombati Magyar Hírlapban megjelent interjúban.

Felvette a kapcsolatot a Népszabadság többségi tulajdonosával, a Ringier cégcsoporttal Csintalan Sándor és közölte velük vételi szándékát. Ezt írta a szombati Magyar Nemzet.

Gyulai HúskombinátVészforgatókönyv készül a Gyulai Húskombinátra, a tulajdonos HAGE-NAGISZ Nádudvari Mezőgazdasági Vállalkozói Csoport jelenleg az érdekeltségéhez tartozó cégektől átcsoportosítható pénzforrásokat keresi a gyulai húsüzem folyamatos termeléséhez.