Kevesebb mint 16 hónappal a hivatalos gyármegnyitó után hétfőn legördült a százezredik személygépkocsi a kecskeméti Mercedes-Benz gyár gyártósoráról.

Viszonylag jól meg tudott birkózni a pénzügyi szektort érintő eddigi magyar kormányzati intézkedésekkel az UniCredit. Ezt mondta a bankcsoport közép- és kelet-európai igazgatója egy szombaton megjelent osztrák lapinterjúban.

Uniós támogatással a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő programot indított Csongrád megyében egy alapítvány.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. e-útdíj bevezetéséhez kapcsolódó médiastratégia-alkotási, médiatervezési és -vásárlási, PR ügynökségi és online kommunikációs szolgáltatások megrendelésére kiírt, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzését az I.M.G. Inter Media Group Kft. nyerte.

Jelentősen nőtt Győr idegenforgalma, tavaly kétszer annyi vendégéjszakát töltöttek a kisalföldi megyeszékhelyen, mint 2008-ban, és a városba érkezők tovább is maradnak.

Egy tápiószőlősi, lemezmegmunkálással foglalkozó cég nyerte el a Budapest Bank Partner-díját az idén, amit a bank ügyfelei közül annak a cégnek adományoz, amely leginkább folytat más vállalkozások számára is példaértékű, az innovációt előtérbe helyező gyakorlatot.

Ismét kiérdemelte a Michelin egycsillagos minősítését a budapesti Costes és Onyx étterem; a világ legelismertebb gasztrokalauza csütörtökön jelentette meg 2013-as európai kötetét.