Negyven százalékkal javította adózott eredményét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest a British Airways, az Iberia és a diszkont Vueling anyavállalata, az International Airlines Group (IAG).

Több mint tízezren jelentkeztek a háromhónapos jelentkezési határidőn belül a Mol-csoport Growww 2015 nemzetközi gyakornoki programjára, többek között a műszaki-mérnöki tudományok, gazdaságtan, földtudományok és társadalomtudományok területéről.

Új vezérigazgatót neveztek ki a Mavir Zrt. élére, Csomai Kamilla, a társaság eddigi piacműködtetési és gazdasági vezérigazgató-helyettese a szerdán leköszönő Sótonyi Gábor helyét veszi át.

Minden eddigi rekordot megdöntött Németország exportjának és importjának értéke júliusban, ami azt jelzi, hogy a legnagyobb európai gazdaság által termelt javak iránt robusztus a külföldi kereslet, dacára a kínai nehézségeknek, és a hazai kereslet is erős maradt.

A kormány támogatja azokat a cégeket, amelyek munkahelyeket teremtenek, fejlesztenek, beruházásokat hoznak létre, amilyen a Heineken is.

Egyhangú döntést követően támogatja a tulajdonos mosonmagyaróvári, hegyeshalmi, levéli és mosonudvari önkormányzat a mosonmagyaróvári székhelyű Panta Aqua Vízpalackozó Zrt. csődvédelmi eljárását.