Az elmúlt három évben egyértelmű javulás tapasztalható a magyarországi tejiparban, ugyanis a hazai tejtermelés 2013 és 2016 között 10 százalékkal nőtt.

Az elektronikai ipar után az autóipar a magyar gazdaság második legjelentősebb ágazata, a beruházások üteme  az idén várhatóan 10-12 százalékkal nő ezen a területen.

A világ legjobbjának bizonyult örökségvédelem kategóriában, és a kereskedelmi fejlesztések európai rangsorában is elsőként végzett a Váci utca 1 alatt lévő épület.

Az első negyedévben több mint másfélszeresére növelte okostelefon-eladásait Kelet-Közép-Európában és Észak-Európában a Huawei, prémium kategóriás készülékeinek értékesítését pedig eközben közel megháromszorozta.

A Mol-csoport 178 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt ért el az idei első negyedévben, ami 24 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában elért 143,4 milliárd forintnál.

Jásdi István csopaki bortermelő nyerte el idén a Borászok Borásza díjat; a Borászok Barátja díj kitüntetettje Csizmadia András gasztrofilozófus lett.