Jelentősen gyengült az euró a forinthoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök délután, miután Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke bejelentette a teljes mennyiségi enyhítési program elindítását.

Csökkent az álláskeresők száma tavaly november-decemberben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján, decemberben 391 000-en kerestek állást, ami 11 éve a legalacsonyabb szám.

Ha 2015-ben tartósan alacsony marad a kőolaj ára a nemzetközi piacokon, akkor az éves infláció a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által korábban hivatalosan előre jelzett 1,8 százaléknál is kisebb lehet. Ezt közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

Tavaly január-novemberben 2,7 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek és a családi kedvezmény nélkül számított nettó keresetek is az egy évvel korábbihoz képest. Ezt közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.